Nem mindennapi kikapcsolódási lehetőség várja a szentesieket és csongrádiakat is Hódmezővásárhelyen: a Lélekfaragó workshopon a résztvevők a fafaragás segítségével szakadhatnak ki a hétköznapok rohanásából. A különleges foglalkozás egyszerre kínál alkotási élményt, lelki feltöltődést és közösségi kikapcsolódást. Reklám!
A Lélekfaragó workshop célja, hogy a résztvevők néhány órára maguk mögött hagyhassák a mindennapi teendőket, és a kézműves alkotáson keresztül megtapasztalják a lelassulás örömét.
A szombati foglalkozáson mindenki saját kezűleg készíthet el egy egyedi, fából faragott használati tárgyat, amelyet természetesen haza is vihet. A szervező hangsúlyozza, hogy semmilyen előzetes szakmai tudásra vagy különleges kézügyességre nincs szükség, a programon minden 18 év feletti érdeklődő részt vehet.
A foglalkozás azonban jóval többről szól, mint a fafaragásról. A szervező szándéka szerint az alkotás mellett a belső csendre, az önmagunkra figyelésre és az emberi kapcsolatokra is hangsúly kerül.
A résztvevők ajándékba megkapják a szervező „Az élet kis dolgai, avagy út a havasi gyopár felé” című könyvét is.
A workshop részvételi díja 20 ezer forint személyenként, amely tartalmazza az alapanyagokat, az eszközhasználatot és a könyvet. A foglalkozáson legfeljebb tízen vehetnek részt, a helyeket jelentkezési sorrendben töltik fel.
Jelentkezni november 13-ig lehet a tuce71@gmail.com e-mail-címen. A résztvevőknek kényelmes ruházatot, jegyzetfüzetet és írószert érdemes magukkal vinniük.
A program azoknak szól, akik szeretnének egy kis időt önmagukra fordítani, miközben egy saját készítésű alkotással és új élményekkel gazdagodnak.

.
!Reklám!
- Hirdetés -
