Belföld

Sulyok Tamás jelezte, hogy jogi eszközök alkalmazásával is ellenáll az eltávolítását célzó erőfeszítéseknek

Sulyok Tamás jogi eszközök alkalmazásával is harcolni fog a maradásáért, és azzal vádolta meg az új kormányfőt, hogy összeesküvést sző az állami intézmények feletti ellenőrzés megszerzésére, melynek révén nagyobb abszolút hatalma lenne, mint Orbán Viktor előző miniszterelnöknek volt. A köztársasági elnök a Politico című brüsszeli hírportálnak adott, szombaton megjelent interjúban beszélt erről.

Sulyok Tamás azzal érvelt, hogy Magyar Péter, aki őt és az Orbán-korszak más kinevezettjeit megkísérli eltávolítani, sokkal pimaszabbul él vissza a parlamenti szupertöbbségével, mint Orbán valaha is. A köztársasági elnök szavai szerint ezért kell hivatalban maradnia, hogy megvédje a demokratikus normákat, valamint a parlament és az elnök közötti hatalommegosztást.

“Semmilyen többség sem adhat felhatalmazást a jog uralmának és európai értékeknek a semmibevételére” – jelentette ki Sulyok Tamás.

Hozzátette: Magyar Péter Tisza pártja “tizenhat hét alatt nagyobb hatalomösszpontosításra törekszik, mint a Fidesz tette tizenhat év alatt, mert de facto az előző parlament által megválasztott összes köztisztviselőt le akarja váltani”.

A köztársasági elnök közölte: 

“az érzéseinek és az érzelmeinek nincs jogi jelentősége”. Mint mondta, szorít az új parlament és az új kormány sikeréért, mert ez minden magyar alapvető érdeke”. Hozzátette, hogy az elmozdítására irányuló kísérletek okozta alkotmányos válságot meg kell oldani, mert az “rombolja az országról kialakult képet és Magyarország nemzetközi tekintélyét”.

Sulyok Tamás június 11-én jelentette be, hogy indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére.

Az Alkotmánybíróság pénteki közleményében tudatta: a köztársasági elnök alaptörvény értelmezésére irányuló indítványával kapcsolatban hét alkotmánybíró az ügy tárgyával összefüggő személyes és közvetlen érintettségére hivatkozással kizárási okot jelentett be, a teljes ülés így nem határozatképes, ezért Polt Péter, az Ab elnöke levette az ügyet a napirendről.

A lap emlékeztet arra, hogy Sulyok Tamás a Velencei Bizottság véleményét is kérte Magyar Péternek a lemondására történő többszöri felszólítása által előidézett “alkotmányos válság” megoldásáról.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto