Térség

Mindkét autó totálkárosra tört a nagy erejű ütközéstől, Kiskunfélegyháza határában

Ketten sérültek meg, amikor két személyautó ütközött össze Kiskunfélegyháza határában.Kunszállás felől haladt a Mazda, amikor a bugaci elágazásnál a neki balról érkező Volkswagen vezetője nem adott neki elsőbbséget és összeütköztek.

Úgy tudjuk, hogy a vétlen kocsiban a jobb első ülésen lévő nőt és a vétkes autóban egyedül ülő férfit a mentők kórházba szállították. A nagy erejű ütközéstől az egyik kocsi átszakított egy kerítést és a gyümölcsösben állt meg, míg a másik megpördült és az út szélén állt meg. A balesetben mindkét gépkocsi totálkárosra tört, a helyszínre érkező tűzoltók a járműveket áramtalanították. Egy ott lakó férfi azt mondta, hogy több baleset is történt már ebben a kereszteződésben, volt itt már korábban halálos ütközés is.

Ettől a helyszíntől pár kilométerre tegnap is volt egy karambol, ott egy ember sérült meg az M5-ös felhajtónál, amiben két személyautó tört totálkárosra.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto

Megérkeztek az első feladatok Bárkányi Bencének, evés-ivás után jöhet(ne) a munka is

cs3-szerkeszto

Narancs riasztás vasárnapra: heves zivatarok csaphatnak le Szentes, Csongrád és Kistelek környékére

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto