Belföld

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

Az NKA-ügy egy koncepciós eljárás, ürügy arra, hogy ellehetetlenítsék a Fideszt – mondta Orbán Viktor a Fidesz székháza előtt tartott sajtótájékoztatón. Szerinte nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását, levelezési rendszerét, bizalmas, személyes adatokat, ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni. Orbán Viktor úgy fogalmazott, a Fidesz azt vállalja, hogy mindenkit támogat, aki felemeli a hangját, aki másokkal összefogva fellép és kiáll a szabadság mellett.

“Nem erre gondoltunk, nem ilyen körülményekre számítottunk, de kénytelenek vagyunk itt megtartani a mai sajtótájékoztatót, mert a házban nem működik semmi. Az ügyészség tegnap minden demokratikus normán és jogszabályon túlterjeszkedve az összes szerverünket elvitte, a házban nincs internet, az egész rendszerünk nem működik, le vagyunk vágva a világhálóról” – kezdte Orbán Viktor. A Fidesz elnöke közölte, két dolog miatt vannak itt: kedden a Fidesz elnöksége elfogadott egy dokumentumot, az ellenállási nyilatkozatot, amely a következő évek meghatározó dokumentuma lesz, valamint Bóka János miatt, akivel egy erős, mély és sikeres együttműködésre készül.

Felszámolták a jogállamot

A Fidesz elnöke az ellenállási nyilatkozatról elmondta, az alaptörvény 17. módosítása egy teljesen új helyzetet állított elő, olyan helyzetban vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben.

“Amikor sem demokrácia, sem jogállam nem volt. Amikor egy politikai versenyt korlátoznak, és a hatalom dönti el, ki indulhat a választáson és ki nem, az azt jelenti, hogy megtagadják a választóktól, hogy ők döntsenek, kikre bízzák az ország legfontosabb döntéseit. Ez történt az alaptörvény 17. módosításával,  kizártak bennünket, kizárták az ellenzék felét a közéletből. Azzal pedig, hogy a köztársasági elnököt személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással elmozdították, felszámolták a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták, egy politikai rendszer jött létre: a politikai önkényuralmi rendszer”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Leszögezte, a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát, az új önkényuralmi rendszerrel szemben állnak. Azt ígérte, helyre fogják állítani a demokratikus jogállamot, és az addig megszületett illegitim döntéseket felülvizsgálják.

“Sulyok Tamás volt az utolsó legitim köztársasági elnök”

– jelezte. Nemcsak a kormánnyal, hanem az alkotmánymódosítással létrehozott új önkényuralmi rendszerrel is szemben állnak – mondta. Hangsúlyozta, világosan kimondja az ellenállási nyilatkozat azt, hogy ez az új politikai rendszer illegitim, mert az alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és célja a hatalom kizárólagos birtoklása.

“Ezt a rendszert elutasítjuk, az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem veszünk részt”

– jelentette ki. Rámutatott, azok a személyek, akiket most megválasztanak, azok is illegitimek lesznek. Most már csak illegitim köztársasági elnökök, illegitim alkotmánybírósági tagok és elnökök következnek.

“A Fidesz azt vállalja, hogy mindenkit támogat, aki felemeli a hangját, aki másokkal összefogva fellép és kiáll a szabadság mellett”

– fogalmazott Orbán Viktor.

.

A Fidesz frakcióvezetője, Bóka János arról beszélt, megtisztelő, hogy egyhangú szavazással választották vezetőnek. – Azért jelentkeztem erre a feladatra, mert nagyon sokat kaptam ettől a politikai közösségtől: hitet, szeretetet, most a nyílt önkény napjaiban kész vagyok arra, hogy ne hátra, hanem előre lépjek, ha ezzel tudok szolgálni – fogalmazott, hozzátéve,  célja, hogy olyan parlamenti képviselőcsoportja legyen ennek a politikai közösségnek, ami erőt, hitet ad és amely a saját arcát látja majd viszont benne. – Képesnek és alkalmasnak tekintem magamat erre – fűzte hozzá.

Az ellenzék egyszer már felszámolta az önkényt

Orbán Viktor emlékeztetett, volt már ilyen, és az ellenzék akkor is azt választotta, hogy részt vesz az önkény felszámolásában. – 1990 előtt időközi választások voltak, ahol az ellenzék elindult és nyert, és a parlamentben harcolt az önkény ellen, most tesszük most is – mondta.

Megjegyezte, az önkényuralmi rendszer úgy jött létre, hogy a Tiszára szavaztak az emberek. – A hatalmi önkénnyel szemben a parlamenten belül és kívül minden békés eszközt igénybe veszünk. Az önkényuralmi rendszert csak azok tudják megváltoztatni, akik a szavazatukkal létrehozták. Létrejött egy önkényuralmi rendszer, ezen csak azok tudnak változtatni, akik a Tiszára szavaztak, ők pedig nem támogatták ennek a hatalomnak a létrehozását. A kérdés, hogy a Tisza-szavazók meddig „tűrik az önkényt” – közölte.

Arról, hogy kapott-e kritikát amiatt, mert Amerikába utazott, a párt elnöke tisztázta, fontos, de nem hivatalos tárgyalásokon vett részt, ha itthon lett volna, sem tudott volna ennél többet tenni az ellen, hogy az új kormány épp bontotta a jogállamot. Elmondta, saját forrásból utazott és vett részt a VB-n, egyúttal megjegyezte, örül, hogy csak négyévente van ilyen sportesemény, mert nem tudná megengedni magának.

Orbán Viktor arra is kitért, terveiről Tusnádfürdőn számol majd be részletesen, milyen eszközökkel küzdenek a Tisza ellen. 

Szijjártó Péter lemondásáról elmondta, messzemenőkig támogatta a döntését, ugyanakkor a közéletben még fontos szerepet vizionál számára.

Bóka Jánosról úgy vélekedett, hiába volt korábban SZDSZ-es, a felfogása és értékítélete a szuverén Magyarország felépítésében egybevágott az ő nézeteivel. – Jánosban teljes a bizodalmunk – fűzte hozzá.

Nemzeti lesz az ellenállás

A jövővel kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt, az ellenállás nemzeti jellegű lesz. – A nemzetben mindenki benne van, de az ellenállásban azok fognak részt venni, akiknek fontos a szabadság. Széles lesz, nem párt- vagy ideológiai alapon szerveződik, így mindenkit várunk – mondta, majd Bóka János azzal egészítette ki, az Információs Hivatal munkatársa volt, ami megtiszteltetés volt, de nem misztifikálná ezt túl.

A teljes tagnyilvántartást is elvitte az ügyészség

A Fidesz elnöke reagált az NKA-támogatásokkal kapcsolatban feltett kérdésre is. Mint fogalmazott, a kormánynak nem volt szerepe benne, de az elvárásait elmondta: a kultúrára és populáris kultúrára kell fordítani és országosan terüljön szét. Orbán az NKA-ügyet egy koncepciós eljárásnak tartja. Szerinte nyilvánvaló, hogy az NKA döntéseiben résztvevő emberek semmi rosszat nem tettek: a magyar kultúra rendelkezésére bocsátották azt az összeget, amit a kormány a számukra megszavazott. Semmi rosszat nem tettek.

“Hogy ők miért lettek mégis áldozatok? Ez az ürügy arra, hogy elvigyék a Fidesznek a szervereit. Tegnap olyasmi történt, ami sehol a nyugati világban nem fordulhat elő, és az elmúlt 36 évben soha nem történt meg Magyarországon. Nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását. Elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartás-befizetését. Elvitte a levelezésünket. Ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni”

– mutatott rá Orbán Viktor, aki szerint ez azért történik, hogy a Fideszt, amely politikailag még ezt a súlyos vereséget is jól láthatóan túlélte és erősödőfélben van, most jogilag ellehetetlenítsék.

“Ahogy az önkény nő, úgy a Fidesz erősödik” – vélekedett, szerinte a magyarok nem fogják elfogadni az önkényt, ők pedig ennek ellen fognak állni, ez pedig a párt erősödését szolgálja.

A Magyar Nemzet azon kérdésére, hogy mit gondol Polgár Judit felkéréséről, úgy fogalmazott: sok minden kavargott benne, de a „szánalom” jutott eszébe arról, amit műveltek a sakkbajnokkal. – Nem szerettem volna, ha a nemzet elveszíti egy magyar hősét. Ő egy legitim hős, egy csillag, nem szerettük volna elveszíteni, így örülök, hogy visszautasította a köztársasági elnöki felkérést – jelezte lapunknak.

VIDEÓ:

.

Forrás: Magyar Nemzet



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto