Belföld Kék Hírek

Leszakadt a lába az egyik sérültnek az Izsák közelében történt brutális balesetben

Súlyos baleset történt az 5301-es úton Izsák és Páhi között. Négyen súlyosan megsérültek, Kiskunhalasra, valamint Kecskemétre szállították őket a mentők.

Egy személyautó tartott Izsák irányába, amikor egy éles balkanyarban – vélhetően a nagy sebesség miatt – sodródni kezdett a jármű, majd a szemközti árokba csapódott, ahol a jobb oldalával egy fának ütközött neki. A becsapódás erejétől a jobb első ülés helyére benyomódott a fa. Úgy tudjuk az autóban két férfi és két nő utazott, mindannyian súlyos sérüléseket szenvedtek. Információink szerint egyiküknek leszakadt a lába, őt életveszélyes állapotban szállították kórházba. Egy ember beszorult a teljesen összeroncsolódott járműbe, őt feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek a kiskőrösi hivatásos és a szabadszállási önkormányzati tűzoltók. A mentési munkálatokat segítették a kecskeméti hivatásos tűzoltók is.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszíneltek. A baleset pontos körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

1,5 milliót lopott egy nő az ismerősétől Szentesen

Szabó Viktor

Alvó barátnőjét lopta meg Csongrádon egy férfi

Szabó Viktor

Elkapták az Olvasó nő megrongálóját, aki lopott és drogozott is

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Kigyulladt egy nyaraló nádteteje Csongrád külterületén

Szabó Viktor