Csongrád

Május 27-től újra nyitva a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda

Közel egy héttel ezelőtt már bizonyossá vált, hogy újra fogadhat látogatókat a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda. Egy ideje már folyamatosan és fokozatosan készültek a dolgozók a nyitásra, de akkor még több ponton egyeztetésre vártak a szakhatóságokkal is többek között.

A megbeszélések lezárultak, ennek megfelelően május 27.-én szerdán reggel 8 órától várják a vendégeket. Mint azt Kanalasné Donka Erika a fürdővezetőjének tájékoztatása alapján megtudtuk. az eddigi megszokott nyitvatartási és használati szabályzatban is adódik változás.

Az intézmény minden nap reggel 8 órától, este 20 óráig üzemel majd, a hétvégeken is. Csak a kültéri medencék, így az 50 méteres, az élmény részleg és a pancsoló lesznek látogathatóak. Az 50 méteres medence esetében, idősávos beosztás készül majd, hogy mind a vendégek illetve a sportolók is rugalmasan használhassák a vízfelületet az előírásoknak megfelelően. Ezek a beosztások a látogatók számára is kifüggesztésre kerülnek, így mindenki tájékozódhat a használat idejéről.

A pancsolóban és az élmény medencében egyes élményelemek, nem kerülnek beüzemelésre az aeroszol hatás miatt. Ennek megfelelően a pancsolóban a vízi gomba elem nem fog működni, illetve felnőtt nem léphet a medencébe, míg az élmény részlegen, csak a víz alatti befúvó elemek és a sodró üzemel majd.

Június 2-től a gyógyászati részleg is megnyitásra kerül, de itt is csak az iszapkezelés és a masszírozás, a vízi torna még képlékeny. A medence használat terén is vannak változások, hiszen a vízbe lépés előtt és után is kötelezővé vált a szappanos tusolás és a papucs használata a fürdő egész területén.

A Játszóház is megnyitja kapuit a gyerekek és a rendezvények előtt, de csak 15 fős turnusokat tudnak fogadni, a tanév ideje alatt a délutáni órákban. A maszk nem kötelező, de a fertőtlenítés mindenképpen előírás. A beltéri részlegekben, a másfél, két méteres távolság megtartása is előírás, amely főként a büfé és a pénztár előtti részekre vonatkozik. A csúszda is üzemelni fog, ha azt az időjárási körülmények engedik. A medencék víz összetétele 2-0.5 mg/l klórszintet ír elő, ezt a jelenlegi helyzetben a megengedett legmagasabb határértéken fogják üzemeltetni.

A szaunák és a benti medencék nem működhetnek, ezek elzárásra is kerülnek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

NYEREMÉNYJÁTÉK! Megnyitja kapuit a Brunnbauer Állatsimogató

Szabó Viktor

Elindult a Csongrádi konzultáció

Szabó Viktor

Égett egy személyautó Csongrádon

Szabó Viktor

Újabb rangos elismerést zsebelt be a csongrádi fotós

Szabó Viktor

Újabb gyöngyszem került elő Gyurcsány csongrádi jelöltjéről

Szabó Viktor

Szúnyoggyérítés lesz Csongrádon

Szabó Viktor

A DK „biszbasszárusa” bejelentkezett „polgi jelöltnek” Csongrádon

Szabó Viktor

Leung Ting Wingtsun Kungfu iskola indul Csongrádon

Szabó Viktor

A szentesi és csongrádi pedagógusok is ismerkedhettek a mesterséges intelligenciával

Szabó Viktor