Ünnepélyes keretek között adták át kedden a „Jó tanuló – jó sportoló” díjakat és a kiemelkedő tanulmányi eredményekért járó elismeréseket Csongrádon. A rendezvényeknek a Polgármesteri Hivatal díszterme, valamint a Művelődési Központ adott otthont.
A délutáni ünnepségen a megjelenteket köszöntötték, majd az ütős kamaracsoport előadása nyitotta meg a programot. Köszöntőt mondott Bedő Tamás polgármester, valamint Cseri Gábor, az Oktatási, Művelődési, Vallási- és Sport Bizottság elnöke. A díjakat Bedő Tamás, Máté Attila és Cseri Gábor adták át.
Fiatalok a Kultúráért Díjban részesültek:
- Csepregi László József
- Szatmári Bálint
A rendezvényen Csepregi László József gitárjátékát is hallhatta a közönség.
Polgármesteri dicséretben részesültek:
Az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói:
- Tóth Vivien
- Kis Hanna
- Pintér István Simon
- Füsti Molnár László
- Gergely Gréta Amira
A Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium diákjai:
- Pigler Hanna
- Erőss Botond
- Huszka Panna
- Simon Zsolt
- Ötvös Bence
- Bubor Kinga
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói:
- Orosz Zsombor Zalán
- Fricska Bernadett
- Deák Boglárka
A Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium tanulói:
- Boross Noel
- Darida Máté
- Dósa-Rácz Kristóf
- Szabó-Sziklai Gábor
A Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tanulói:
- Ujszászi Eszter
- Kelemen Kincső Dorina
A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola Csongrádi Tagintézményének tanulója:
- Fábián Alexandra
A Csongrád és Térsége Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói:
- Sipos Csenge
- Gyurovszki Liliána Éva
A Csongrád és Térsége Általános Iskola Bokrosi Általános Iskolájának tanulója:
- Berkecz Kevin Zsolt
A Csongrád és Térsége Általános Iskola Galli János Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolájának tanulói:
- Gyöngyi Kincső Sára
- Holló Hanna
- Kapás Korina
- Pap Gergő
- Szabó Zsuzsanna
A Csongrád és Térsége Általános Iskola Piroskavárosi Általános Iskolájának tanulói:
- Tánczos Fruzsina
- Martonosi Gréta
- Seres Brigitta Dóra
- Szabó Nóra
- Nédó Olivér
A Művelődési Központban megrendezett esti ünnepség a Himnusszal kezdődött, majd a Bökényi „Napraforgó” Óvoda majorette csoportja lépett színpadra Dallamok szárnyán című műsorával.
Köszöntőt mondott Cseri Gábor, az Oktatási, Művelődési, Vallási- és Sport Bizottság elnöke.

.
Testnevelési és Sport Díjat kapott:
- Kádas Kálmán
A Jó tanuló – jó sportoló díjakat Cseri Gábor adta át.
Jó tanuló – jó sportoló díjban részesültek:
A Csongrád Fitness Sportegyesület sportolói:
Gyapjas Lizett, Erőss Blanka, Banka Eszter, Dömsödi Lilla, Molnár Luca, Szabó Lotti, Laczkó Nóra, Pál Petra, Szabó Szófia, Bodor Nóra, Szabó Kata, Jernei Dorka, Török Boglárka, Nagy Nadin, Bullás Nóra, Koós Nóra, Kertes Dorka, Juhos Dóra, Forgó Réka, Koszorus Lili, Hatos-Szekander Sára, Szabó Liza, Jernei Anna, Varga Liza, Spinello Maya, Szabadkai Nóra, Palásti Kamilla.
A Feketevár Sportegyesület sportolói:
Ujszászi János, Bencsik Dominik.
A Csongrádi Kajak-Kenu Club sportolói:
Timár Lili, Kocsis Dávid, Tyukász Marcell.
A Szilver Táncsport Egyesület sportolói:
Antal Bence Dominik, Marton László.
A Csongrádi Idegenforgalmi SE sportolói:
Dányi Donát, Mayer Ákos, Nagy-Gál Hanna, Bánhegyi Kitti, Vincze Szabina, Timár Zoltán.
A Csongrádi Vízügyi Sportegyesület sportolói:
Szabó Kincső, Szűcs Molli, Berkes Luca Hajnal, Virágh Zoé Viktória, Horváth Bendegúz, Simon Odett Anna.
A Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre sportolói:
Nagy Máté, Pál László, Kovács Réka, Szántai András, Losonczi Róza, Kis-Czakó Réka, Nagy Bence Bertalan, Várnai Lili Alíz, Kisvári Mátyás, Szabó Flóra, Szabó Bence, Vad Réka Anna, Czombos Olivér, Csák Zoltán Barnabás, Pengő Blanka, Talló Zétény.
A Kyokushin Kumite Sport Egyesület sportolója:
Bene Barnabás.
Az Új Bárka Egyesület, Körös-Toroki Oxigénfalók sportolói:
Giricz Abigél, Giricz Angéla.
A Dr. Papp László Birkózó Egyesület sportolója:
Nagy Patrik.
Az ünnepségen Szólik Vivien előadásában Reményik Sándor Akarom című verse is elhangzott.
Az Eredményes sportoló díjakat Máté Attila adta át.
Eredményes sportoló díjban részesültek:
A Csongrád Fitness SE sportolói:
Kádár Bora, Busa Bejke, Reiss Emma, Zsobrák Szilvia, Ujj Linett, Süle Boróka, Kovács Emma.
A Feketevár Sportegyesület sportolói:
Farkas Botond Ferenc, Magyar Zoltán Zsombor, Tóthfalusi Botond.
A Csongrádi Kajak-Kenu Klub sportolója:
Siha Zalán.
A Csongrádi Idegenforgalmi Sportegyesület sportolói:
Dányi Hunor, Pozsár Erik.
A Jogging Plus Sportegyesület sportolója:
Kosztolányi Ferenc.
A Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre sportolói:
Varga Barnabás, Hasúr-Nagy Nóra.
A Szilver Táncsport Egyesület sportolója:
Tiringer Lili.
A Hírös ESC sportolója:
Hargita Hunor.
Az Új Bárka Egyesület, Körös-Toroki Oxigénfalók sportolói:
Giricz Benjámin, Giricz Joel, Giricz Balázs, Giricz Gábriel.
A Dr. Papp László Birkózó Egyesület sportolói:
Farkas Vivien, Barna László.
Szupercsapat díjat vehetett át a Tigrisek Csongrádi Utánpótlás Kézilabda Egyesület U12-es lánycsapata, valamint a Csongrádi Tiszapart Sport Egyesület U13-as, U16-os és U19-es csapata.
A rendezvényen fellépett a Csongrád Fitness Sportegyesület is Domino effektus című produkciójával.
Az év sportolója díjakat Bedő Tamás adta át.
Az év sportolója díjazottjai:
- Év női ifjúsági sportolója: Gyapjas Lizett
- Év férfi ifjúsági sportolója: Dányi Donát
- Év női felnőtt sportolója: Busa Dóra
- Év férfi felnőtt sportolója: Barna Milán
- Év edzője: Pető László
- Év sportmenedzsere: Horváth Tibor
Az ünnepség végén közös fotó és állófogadás várta a résztvevőket.

- Hirdetés -
