Belföld

Benyújtotta a Tisza az Alaptörvény Orbán Viktorra szabott módosítását

Az első módosítás Orbán Viktor személye, a Szuverenitásvédelmi Hivatal és a közérdekű vagyonkezelők ellen irányul, visszamenőleges jogalkotással.

Benyújtotta a Tisza Párt az Alaptörvény 16. módosítására vonatkozó előterjesztését az Országgyűlésnek. A dokumentum benyújtója Hantosi István és Melléthei-Barna Márton képviselők, utóbbi Magyar Péter sógora, ezért végül nem ő lett a kormány igazságügyi minisztere.

Korlátozzák a kormányfő hivatali idejét

Az Alaptörvény módosító javaslatából kiderül, a kormány a kétharmados, alkotmányozó többségével élve már most korlátozná, hogy ne lehessen kormányfő az, aki legalább 8 évig betöltötte ezt a tisztséget. Az előterjesztés nem meglepő, Magyar Péter miniszterelnök már többször is jelezte, Orbán Viktor nem lehet többé Magyarország miniszterelnöke. A szöveg szerint

nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen – megszakításokkal együtt már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. E nyolcéves időtartam számításakor az 1990. május 2. vagy azután betöltött miniszterelnöki megbízatást kell figyelembe venni.

A hivatalban lévő miniszterelnök megbízatása is megszűnik, ha eléri a 8 évet. Az indoklás szerint e módosítás a jogállamiság helyreállításához alapvető fontosságú és a demokrácia alapja, hogy a közhatalom gyakorlása időben korlátozott.

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi hivatal

Az előterjesztés szerint hatályát veszti az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdése: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. Az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik.”

Ez azt jelenti, hogy a módosítás megalapozza a Szuverenitásvédelmi Hivatal tervezett megszüntetését. 

Az indoklás szerint „fontos továbbá, hogy megszűnjenek az alkotmányos demokráciában mindazok az intézmények, amelyek nem töltenek be legitim közjogi funkciót, továbbá működésükkel sértik a személyek alapvető jogait”.

A kormány dönthet a vagyonkezelő alapítványokról

Az Alaptörvény hatályos szövege szerint jelenleg sarkalatos törvény rendelkezik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról és működéséről, valamint a közfeladatáról. A módosítást követően a kormány gyakorolhatná a közérdekű vagyonkezelő alapítványok alapító jogait és dönthetne ezek megszüntetéséről. A megszüntetett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány egyetemes jogutódja az állam lenne.

A kormány bármikor megszüntetheti ezeket az alapítványokat.

„A módosítás további célja annak egyértelművé tétele, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona továbbra is a nemzeti vagyon körébe tartozik, ezért annak kezeléséért és sorsáért az állam közvetlen felelősséggel tartozik. Ennek érdekében a Kormány részére biztosítja az alapítói jogok gyakorlását, a megszüntetés lehetőségét, valamint rögzíti, hogy megszűnés esetén az állam általános jogutódként lép az alapítvány helyébe” – olvasható az indoklásban.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyar Péter családi lakájsajtója beismerte, hogy hazudott

cs3-szerkeszto

Érdemes lesz az esti égboltot kémlelni, Magyarországról is látható lehet a sarki fény

cs3-szerkeszto

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto