Vélemény

Lánczi Tamás: Németország elbutul

2019 tavaszán egy provokatív című, és tartalmában sem kevésbé megdöbbentő könyv látott napvilágot Németországban.

A bonni születésű Michael Winterhoff gyermekpszichológus „Deutschland verdummt” (szabad fordításban: Németország elbutul) című könyve újszerű megközelítésben tárgyalja azt, hogy milyen hatással van a digitalizált társadalom és a progresszív, ideológiavezérelt oktatási rendszer a gyerekekre.

Winterhoff gyakorló gyermekpszichológusként, több mint 30 év tapasztalattal a háta mögött úgy látja, hogy valahol a ’90-es évek második felében kezdtek megváltozni a német gyerekek, és ez a változás a legkevésbé sem jó irányú. Winterhoff szerint a nyugati magaskultúra egyik legnagyobb teljesítménye, hogy felismerte: a gyerekeknek biztosítani kell azt, hogy gyerekek lehessenek, hiszen a gyermekkor megélése elengedhetetlen a psziché normális fejlődéséhez. A progresszív oktatás azonban kis felnőttekként kezeli a gyerekeket, a német iskolákban például elterjedt gyakorlat az autonóm tanulás, ami azt jelenti, hogy a kisgyerekek eldönthetik, mit szeretnének tanulni. A tanárok mára oktatási segédletekké, „társtanulókká” váltak, miközben a gyermek pszichéje csak akkor tud egészségesen fejlődni, ha irányítják, terelgetik őket- ez lenne az iskola egyik legfontosabb feladata. Winterhoff szerint a német ideológiavezérelt oktatási rendszer elvette a tanárok hivatását, csorbította a lehetőségeiket. A progresszív oktatáspolitika magára hagyta a tanárokat, a tanárok pedig a diákokat.

Fontos leszögeznünk, hogy a német pszichológus megközelítése egyáltalán nem technológiaellenes, nem gondolja, hogy a digitalizáció az ördögtől való lenne. Winterhoff szerint a digitalizáció egy hasznos technológia, amit a javunkra is fordíthatnánk, ha a helyén tudnánk kezelni azt. Mi azonban hagytuk, hogy a digitalizáció teljesen behálózza az életünket, és mára a digitalizáció befészkelte magát a társadalmunkba és a pszichénkbe.

Winterhoff azonban nem pesszimista: ahogy maga is fogalmaz, nem írta volna meg a könyvét, ha nem gondolná, hogy a folyamat megállítható és visszafordítható. Csak tennünk kell érte.

Ezeket a változásokat mindannyian érezzük, de nem tudjuk olyan pontosan megfogalmazni, mint a téma szakértője, aki ráadásul nem az elefántcsonttoronyból prédikál, hanem a több évtizedes gyakorlati tapasztalatából von le következtetéseket. Magyarországon még keveset beszélünk a digitalizáció és a progresszív oktatási módszerek hatásairól, pedig csak idő kérdése, hogy nálunk is központi problémává váljanak ezek a kérdések.

Éppen ezért ajánlom Winterhoff magyar nyelven feliratozott előadását mindenkinek a figyelmébe, aki aggódik a gyerekei, unokái miatt, vagy egyszerűen csak érdekli, hogy mi történik a fiatal generációval,  civilizációnk jövőjével.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Moderari: Vitnyéd – Csermajor

cs3_szerk2

Egy választás margójára politikai hovatartozás nélkül

cs3_szerk2

Moderari: Az apátsági cukrászdás számlával kapcsolatban jutott eszembe

cs3_szerk2

Újhelyi István: Orbántól valóban érdemi politikai teljesítmény, hogy tető alá hozta a létszámát tekintve harmadik legerősebb EP-frakciót

cs3_szerk2

Deák Dániel: Pánikba estek a balliberális oldalon

cs3_szerk2

Eldőlt: Magyar Péter nem politikus, hanem szektavezér

cs3_szerk2

Olvasónk, András: Hoztam 3 lehetséges okot, ami miatt a polgármester és Varga Feri harcol a szentesi iskolák ellen

cs3_szerk2

Dunai Ede: Megőrülök ettől az “ez a realitás” dumától

cs3_szerk2