Belföld

Megerőszakolt egy nőt egy szomáliai férfi Budapesten

Red and blue lit low key portrait of hooded person

Őrizetbe vett a rendőrség egy oltalmazotti státuszban Magyarországon élő 30 éves szomáliai férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt hétfőn Budapesten – tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a 25 éves nő és barátnője utóbbi sikeres államvizsgáját ünnepelte egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, és megismerkedett két férfivel. A két nő a szórakozóhelyről hajnalban külön indult haza. A sértettnek az egyik férfi felajánlotta, hogy elkíséri, majd a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta, azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigit.
    A parkban a férfi szexuálisan közeledett a nő felé, de ő ezt egyértelműen elutasította. A férfi ezután erőszakossá vált, többször megütötte, befogta a nő száját, megerőszakolta, utána pedig elvette a telefonját is – írták.
    A sikoltozást hallva egy amerikai férfi a nő segítségére sietett, de a szomáliai férfi őt is megtámadta, többször megütötte, megrúgta, majd elfutott.
    Az amerikai férfi értesítette rendőröket, akik aznap délután a VIII. kerületi Teleki téren elfogták a támadással gyanúsítható férfit.
    A férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés kísérletének, valamint kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el – olvasható a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Mi Hazánk ismét Dúró Dórát jelöli az Országgyűlés alelnökének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánk Mozgalom óvást jelentett be a választások eredményével kapcsolatban

cs3-szerkeszto

Zelenszkij bejelentette: április végén újraindítják a Barátság vezetéket

cs3-szerkeszto

J.D. Vance Orbán Viktorról: Ő volt az egyetlen európai vezető, aki hajlandó volt szembeszállni az amerikai érdekeket sértő brüsszeli bürokráciával

cs3-szerkeszto

Kezdődik! Brüsszel benyújtotta a 27 pontos listát Magyar Péternek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor bejelentette: újjászervezik a Fideszt, április 28-án országos választmányt tartanak

cs3-szerkeszto

Itt a Tisza Párt titkos dokumentuma – zavargásokat szervezhetnek

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto