Gálicz Péter bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 25 kilométeres világbajnoki versenyében csütörtökön a Lupa-tavon. A szám másik magyarja, Kalmár Ákos – aki első világversenyén szerepelt
Leginkább a kistelepülésekre jellemző, hogy a gyerekek már alsó tagozatosan is önállóan közlekednek az iskolába, vagy más közeli helyekre. A szülők nem igazán problémáznak ezen,
A hőség veszélye miatt első-, másod- és harmadfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat. Néhol még késő estére is csak 30 fokig csökken a
Egyelőre nem érzékelhető a lakásépítési, felújítási láz vége a magyar piacon, a piac kettősségére hívták fel a figyelmet egy felmérés alapján. A kedvezőtlen piaci hatások
Sorra kaptuk a fórokat a meccs bizonyos periódusában, amelyekkel nem tudtunk élni, elkapkodottak voltak, miközben az olaszok a kellő időben és jól használták ki ezeket
„Nem engedhetjük, hogy ez a háború továbbterjedjen, ezért nem támogatunk egyetlen olyan javaslatot sem, amely belesodorhatja a NATO-t és Magyarországot ebbe a konfliktusba. Magyarország a
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely közelében. A helyszínen életét vesztette Hódmezővásárhelynél egy idősebb férfi, aki személyautójával a 47-es
Látva a zuhanó keresletet az Intel elkezdte mérsékelni a legújabb generáció árait. Közeleg a globális recesszió, a technológiai ipar mindenütt lassulást tapasztal, az előrejelzések szerint
Kürtőskalács Fesztivállal várják az érdeklődőket a Körös-torokban július 01-én, ahol a finomságok kóstolása mellett Ismerős Arcok koncerttel és diszkóval várják az érdeklődőket. A kürtőskalács 2015
Az ellenfél Olaszország, a legutóbbi időszakban felemás a mérlegünk ellenük. Legutóbb a tavalyi tokiói olimpia csoportkörében találkoztunk, akkor “békés döntetlent” játszott egymással a két csapat,