Belföld

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

Összesen 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait ősszel a felsőoktatásban – mondta Katz Sándor, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatási államtitkára a 2026. évi felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárváró budapesti rendezvényén csütörtökön.

Az ELTE Lágymányosi Campusán megtartott rendezvényen az államtitkár elmondta, idén az általános felvételi eljárásban több mint 140 ezren jelentkeztek valamilyen képzésre, és csaknem háromnegyedük nyert felvételt.

Tájékoztatása szerint a szeptemberben induló tanévben tízből nyolc diák kezdheti meg tanulmányait állami finanszírozásban.

62 659-en nappali, míg 38 913-an valamilyen részidős képzésen tanulhatnak majd.

Katz Sándor elmondta, minden képzési szinten emelkedett a hallgatók száma, nem csak az alap, hanem a mester és osztatlan képzéseknél is.

A legnépszerűbbek idén a gazdaságtudományi képzések, amelyeket a pedagógusképzés, a műszaki tanulmányok, a bölcsészettudomány és az informatika követnek.

Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években a pedagógusképzés látványos emelkedésnek indult, idén 16 199 hallgatót vettek fel erre a képzési területre, a tanító és osztatlan tanárképzésen rekordszámú hallgató kezdheti meg tanulmányait

Az államtitkár elmondta, egyre többen érkeznek a szakképzésből, de a legtöbben a gimnáziumokból érkeznek a felsőoktatásba.

A legtöbb diák az ELTE-n kezdi meg tanulmányait, a fővárosi intézményt a debreceni szegedi és pécsi egyetem követi.

A legmagasabb pontszám idén a Corvinus angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakára kellett, (477 pont), ezt követte az ELTE, valamint a PPKE jogászképzése (egyaránt 467 pont).

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese azt hangsúlyozta, hogy ez az eredmény a közös munkának köszönhető. “Az elmúlt hetekben a szaktárca, a felsőoktatási intézmények, az OH együtt dolgozott, gondolkodott, egymást meghallgatva építette fel ezt az eredményt, amely nem csak a számokban, hanem a minőségen is jelentkezik” – fogalmazott.

Az elnökhelyettes elmondta: 

idén is lesz pótfelvételi, ezt július 30-án hirdetik majd meg. A pótfelvételire az jelentkezhet, aki vagy nem nyert most felvételt, vagy nem adta be a jelentkezését februárig. A diákok augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételire, és 27-én húzzák meg majd a ponthatárokat.

Eszterhai Marcell, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a ponthatárvárón az egyetemi közösségek fontosságáról beszélt. “A felsőoktatásban eltöltött évek nem kurzosok sorozatát jelentik, hanem egy különleges élethelyzetet, amelyben a tanulás, a közösség, személyes fejlődés, a sport és a kultúra együtt formálja a szakmai pályát és a személyes identitást” – fogalmazott.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto