Közúti közlekedési baleset történt a 442-es úton, Rákóczifalva és Rákócziújfalu között 14 óra 50 perc körül. A rendelkezésre álló adatok szerint 3 gépkocsi ütközött, eddig...
Mindszent Város Önkormányzata a „Települési szintű kulturális vonzerőre alapuló, ökoturisztikai, aktív turizmushoz kapcsolódó közösségi fejlesztések” című pályázatban közel 4 millió forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési...
Munkásokat szállító kisbusz ütközött fának Hódmezővásárhely és Békéssámson között. A kisbusz és utasai Békéssámson irányából közlekedtek Hódmezővásárhely felé, amikor egy enyhén jobbra ívelő kanyarban megcsúsztak...
A baleset 2021. október 20-án valamivel 16 óra előtt történt a sztráda 49-es kilométerszelvényében, a kövegyi Szent Gellért pihenőhelynél. Az elsődleges adatok szerint egy, a...
Régi vágya teljesül a csongrádi kéziseknek, hiszen fontos bejelentést tett Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője az épülő csarnokkal kapcsolatban. Egy újabb kormányzati támogatással...
Két személygépkocsi ütközött össze az Orosháza és Kardoskút közötti úton. A balesetben az egyik autó vezetője életét vesztette. Az Orosháza és Kardoskút közötti úton, 2021....
Solymász- és agarászbemutatót láthatnak, virtuális lövészeten vehetnek részt, megismerhetik a vadászat és vadgazdálkodás egykori és mai eszközeit azok, akik ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark...
Kigyulladt egy asztalosüzem épületének tetőszerkezete, valamint egy raktár Hódmezővásárhelyen, a Rárósi utcában. A város hivatásos tűzoltói körülhatárolták a tüzet, így az továbbterjedni már nem tudott....
Egy személy sérült meg, amikor egy teherautó és személygépkocsi ütközött össze Csongrád határában. Felgyő felé haladt a napraforgómagot szállító pótkocsis teherautó, amikor eddig ismeretlen okból...
Csengele külterületén a Kárász InterCity-szerelvény maga alá gyűrt egy autót a 753-as vasúti pályaszelvénynél lévő átjáróban. A gépkocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette, a vonaton...