Kult Szentes

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

Fábri Zoltán Körhinta című filmjének színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház új évadának első bérletes előadásaként októberben.

A színház művészeti vezetője, Varga Bálint által rendezett produkció különlegessége a műfajok és művészeti közösségek találkozásában rejlik.

Az egyéni szabadság, a tiszta szerelem és a merev, földhöz kötött paraszti hagyományok, anyagi érdekek konfliktusát a nézők elé táró előadás koncepciója szakít a klasszikus, zárt jelenetekből álló színházi hagyománnyal. A folyamatosan áramló, vibráló színpadi világ megteremtésében kulcsszerepet kap a zene és a tánc – hangsúlyozták a közleményben.

A cselekmény szerves részét képező táncbetéteket a békéscsabai Tabán Táncegyüttes művészei adják elő, a koreográfiát Móricz Bence készíti. A színpadi tablókat és a közösségi jeleneteket pedig a szentesi színházi hagyományok alapkövének számító Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos növendékei teszik teljessé.

A Sarkadi Imre novellája, valamint Fábri Zoltán és Nádasy László forgatókönyve alapján készülő darab főszerepeit Kormos Anni Zsófia, a Kaposvári Egyetem ötödéves színinövendéke, valamint Pusztai Mór, a Pesti Magyar Színház stúdiójának harmadéves hallgatója alakítják. Az október 15-től látható darab látványvilágáért Varsányi Anna felel.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto