Térség

Tombolt a vihar Csongrád-Csanád megyében is, száznál is több bejelentés érkezett

Az orkán erejű szél Csongrád-Csanád megyében is károkat okozott vasárnap. Estig több mint száztíz lakossági bejelentés érkezett a szegedi főügyeletre – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

A megye minden hivatásos egysége dolgozott, sötétedésig végezték a mentéseket. Minden településről érkezett segélyhívás, leginkább lehasadt ágakhoz és kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat. A hivatásos rajok munkáját a sándorfalvi, a balástyai, a mórahalmi, az ásotthalmi, a fábiánsebestyéni és a csengelei önkéntes tűzoltók is segítették. Estig hetven helyszínen számolták fel a vihar okozta károkat, a munkálatokat a mai napra is áthúzódnak.

Átmenetileg lakhatatlanná vált nyolc családi ház a vasárnapi erős szél okozta károk miatt, az azokban élő 34 embert rokonok fogadták be – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

    Mukics Dániel közleménye szerint a szeles idő miatt vasárnap 1654 esethez riasztották a tűzoltókat, akik 192 helyszínen hétfő reggel is folyamatosan dolgoztak a károk felszámolásán. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. Kárt csak Baranya megyében nem okozott a vihar.
    A legtöbb helyen letört faágak, kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak. Sok fa utakra, házakra, melléképületekre, kerítésekre, autókra és elektromos vezetékekre dőlt. A riasztások harmada épületkárok, magasból lógó cserepek, bádoglemezek, reklámtáblák, ledőlt kémények miatt érkezett, néhol  közlekedési jelzőlámpákat is leszakított a szél – írta a szóvivő.
    Tudatta: a szél 273 épületben okozott kárt, magánházak és több templom, kórház, orvosi rendelő és egyéb középület tetejét is megrongálta.
    A Győr-Moson-Sopron megyei Beleden a szél megbontotta egy családi ház tetejét, amelyből egy leszakadt darab az udvaron tartózkodó emberre esett.
    Az OKF a károk felmérését javasolja a lakóingatlanok körül és azt kéri, hogy a leszakadt elektromos vezetéket, sérült közműveket, veszélyesen megdőlt fákat a 112-es segélyhívón jelentsék be.

csongrad.katasztrofavedelem.hu, MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto