Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett elfogadta azt a Pintér Sándor által benyújtott törvényjavaslatot, amely mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól a...
Az RTL sok szentesi és csongrádi fociszurkolóval babrálhat ki, ugyanis a jelenlegi szabályozások szerint nem lehet majd kocsmákban, közösségi helyeken együtt nézni a labdarúgó Bajnokok...
Az Aldi Magyarország bejelentette, hogy mostantól 85, elsősorban hűtött termék árát vágják vissza jelentősen, akár 45 százalékkal, illetve továbbra is hetente legalább 80 akciós terméket...
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki Szentesen ütközött egy vonattal, így közel félmilliós kárt okozott a vasúttársaságnak. Most a bíróság...
Ugyan vagyonokat nem lehetett vele „keresni”, de sok szervezetnek, beteg gyereknek segített plusz forrásokhoz jutni a kupakgyűjtés. Egy EU-s szabályozásnak köszönhetően ennek most vége....
2023. június 9-én délután, a Múzeum helytörténeti termében, sajtónyilvános esemény keretében átadásra kerültek az autizmussal és más nehézségekkel élők egyedi igényeit szem előtt tartó, megújított...
1923. június 12-én kezdődött meg Csongrádon az a közgyűlés, melynek 18-34/1923. számú határozatában elfogadták a rendezett tanácsra vonatkozó rendeletet....
A Munka Jövője Érdekképviseleti Egyesület a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával Pusztaszeren valósította meg a NTP-INNOV-22-0025 azonosító számú „Innovatív megoldások...
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet...
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum június 6-án köszöntötte az országos eredményt elérő diákok felkészítő oktatókat, illetve átadták a Hódmezővásárhelyi SZC Kiválósági Díjait is kedden, Hódmezővásárhelyen, a...