Gasztro Szentes

Strucctojásos lecsó is készült a 24. Szentesi Lecsófesztiválon

Igazi különlegesség került a bográcsba a hétvégén megrendezett 24. Szentesi Lecsófesztiválon: az egyik csapat strucctojásos lecsót készített, amely igencsak felkeltette a látogatók érdeklődését, szinte minden látogató meg szerette volna kóstolni, így pillanatok alatt elfogyott.

A hétvégén megrendezett 24. Szentesi Lecsófesztivál egyik legkülönlegesebb ételét a Fidesz–KDNP csapata szolgáltatta, akik egy igazi ritkaságot tettek a bográcsba: strucctojásos lecsót főztek. A különleges fogás hamar a fesztivál középpontjába került, hiszen rengetegen szerették volna megkóstolni – nem is maradt belőle semmi, pillanatok alatt elfogyott a finomság.

Szabó István, a Fidesz–KDNP választókerületi elnöke elmondta, hogy a csapat kétféle lecsót főzött: az egyik bográcsban csirkemájas, a másikban pedig a hagyományos változat rotyogott, de nem akármilyen hozzávalóval.

“Egy hódmezővásárhelyi termelő barátunktól kaptunk egy hatalmas strucctojást, ebből készült a különleges egytojásos lecsó. Nagyon örültünk annak, hogy ekkora érdeklődés övezte, hiszen szinte folyamatosan álltak a standunknál az emberek, és jó érzés volt látni, hogy mindenki jóízűen fogyasztja” – fogalmazott a választókerületi elnök.

A fesztiválon évről évre több száz csapat méri össze tudását, és noha a lecsó a középpont, a rendezvény igazi közösségi eseménnyé nőtte ki magát. Szabó István hangsúlyozta: a Lecsófesztivál nemcsak a gasztronómiáról szól, hanem a közösségről is. “Jó érzés látni, hogy nemcsak Szentesről, hanem az egész megyéből és azon túlról is sokan eljönnek, és itt, a bográcsok mellett beszélgetve, kóstolgatva találkozhatunk egymással” – fogalmazott.

strucctojásos lecsó a fesztivál egyik legnagyobb kuriózumának bizonyult, amely nemcsak különleges alapanyagával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy minden cseppje elfogyott.

FOTÓGALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Új segédápolók állnak munkába Szentesen – 18 szakember erősíti a betegellátást

cs3-szerkeszto

Elismeréseket adtak át a szentesi műszaki ezred csapatünnepén

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto