Csongrád Szentes

Amerikában már tettlegesség, Szentesen és Csongrádon „csak” verbális erőszak

Az Egyesült Államokat sokkolta a hír, miszerint brutálisan meggyilkolták Charlie Kirket, a jobboldali fiatal véleményvezért. A tragédia sokak szerint annak bizonyítéka, hogy a liberális gyűlöletkeltés ott már tettlegességig fajult. A kérdés adja magát: vajon meddig tart ez a folyamat nálunk, Szentesen és Csongrádon, ahol egyelőre „csak” szavak szintjén zajlik a politikai erőszak?

A Tisza Pártot támogató helyi szennyoldal ma már mindennapos szintre emelték az uszítást. Olyan kommentek és posztok jelennek meg, amelyekben felakasztással, autó után kötözéssel, tégladobálással fenyegetik azokat, akik más politikai véleményen vannak. Az emberi méltóságot teljesen sárba tiporva odáig jutottak, hogy egy, még élő országgyűlési képviselő sírjára akarnak vizelni – utalva arra, hogy a halálát kívánják.

A gyűlöletkeltés nem áll meg a névtelen kommentelők szintjén. Csongrádon is akad olyan ellenzéki közszereplő, aki szerint „poénos” politikusok fejbelövéséről beszélni. Nyíltan vizionált olyan szörnyűségeket, hogy többek között Lázár Jánost és Farkas Sándort kellene kivégezni.

A helyzet egyre aggasztóbb. Vajon meddig tart még ez a verbális agresszió? Mi lesz a következő lépcső? Szentesen vagy Csongrádon is megtámadnak valakit az utcán? Akkor talán felébred a társadalom, és belátja, hogy a gyűlöletkeltés nem játék?

Az amerikai példa intő jel lehet mindannyiunk számára: ha a közösségi média és a közbeszéd nem szabadul meg az erőszakot normalizáló retorikától, könnyen előfordulhat, hogy a szavakat előbb-utóbb tettek követik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

BREAKING: megtámadtak két mentőst Szentesen, miközben elláttak egy sérültet!

cs3-szerkeszto

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto