Szentes

Szentesen merültek a kadétok

Kihívásokkal teli hetet szervezett az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred azon kadét táborozói számára, akik az ország több iskolájából, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Kollégiumból és tagintézményeiből érkeztek – számoltak be az alakulat közösségi oldalán.

A búvár tematikájú táborban összesen 14 kadét vett részt, akiket a műszakiak rögtön a mélyvízbe dobtak. A Honvédelmi Sportszövetség támogatásával megvalósult sport tábor a Rákóczi Honvéd Sportegyesület és a műszaki ezred közös szervezésében jött létre, amelyen azok a diákok vettek részt, akik az elmúlt tanévben kimagasló eredményeket értek el mind tanulmányi, mind sportteljesítményük alapján.

A táborozókat meglátogatta Kálmán Péter, a Honvédelmi Sportszövetség szakmai osztályvezetője, aki örömmel találkozott és beszélgetett velük. Elmondta, hogy a Honvédelmi Táborok lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy megtalálják azt az érdeklődésüknek megfelelő irányt, amelyben a leginkább ki tudnak teljesedni. A cél az, hogy minél jobban megismerkedhessenek a búvárkodással és a jövőben akár többen is búvárként térjenek vissza, elsősorban a szentesi alakulathoz, vagy a Magyar Honvédség más szervezeteihez.

A hét folyamán a búvár alapismeretek elméleti oktatását követően az első napokban szabadtüdős és légzőkészülékes merüléseket hajtottak végre, de igazi kedvenc a Városi Uszoda 50 méteres úszómedencéjében végzett merülési gyakorlatok voltak. Itt különböző apnea (légzéstechikai) és víz alatti ügyességi feladatok is vártak a búvártanoncokra.

A 4 legjobban teljesítő kadét a – Honvédelmi Spotszövetség támogatásával –további búvárképzésen vehet részt Szentesen, amelynek végén búvárigazolványt kapnak.

Fotók: Janó Miklós törzsőrmester
Forrás: MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred Facebook oldala/Baranyai Erika Piros t. százados


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A színvonalas neurológiai ellátás biztosított Szentesen is

Szabó Viktor

Szentesen forgatott az M1 stábja

Szabó Viktor

Kinek ártott ez a lámpa, és ez a kuka?!

Szabó Viktor

Ellepi a gaz Szentest, felháborodtak a lakók

Szabó Viktor

Elektromos rollert lopott Szentesen, de gyorsan elkapták a zsaruk

Szabó Viktor

Szentesi lakosok verekedtek össze az utcán

Szabó Viktor

Kocsikból, házakból lopott egy szentesi és egy mindszenti lakos, nyomozás indult ellenük

Szabó Viktor

Baleset Szentesen! Vezessetek óvatosan!

Szabó Viktor

Idős embert raboltak ki Szentesen

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább