Csongrád

Csongrádon is fellobbant a hit lángja

A hétvégén megnyílt a karácsonyi vásár és az első gyertyát is meggyújtották a koszorún Csongrádon, ahol az adventi időszakban számos programmal készülnek. 

Csongrádon szombaton vette kezdetét a négy hétvégén át tartó adventi programsorozat, amely színes programokkal és ünnepi hangulattal várja a város lakóit és látogatóit. A Kossuth téren Bedő Tamás polgármester nyitotta meg az eseményt, nyugodt és örömteli készülődést kívánva a csongrádiaknak. Dr. Hörömpöliné Víkor Katalin, a Művelődési Központ és Városi Galéria igazgatója is köszöntötte a közönséget, bemutatta a programsorozat részleteit, és köszönetet mondott a szponzoroknak.

A szombati napot a Csongrádi Zenebarátok Kórusa, a Csiga Duó Gyermekzenekar, valamint a Together Gospel Singers koncertje tette emlékezetessé. Az esemény ideje alatt a Mikulás, manók és Krampuszok szórakoztatták a gyerekeket, akik december 5-ig minden délután várják a kicsiket és nagyokat a Mikulásháznál.

Vasárnap, advent első vasárnapján Máté Attila alpolgármester gyújtotta meg az első gyertyát, majd Sztanó Zsuzsanna, a Csongrádi Alkotóház igazgatója osztotta meg gondolatait az ünnep jelentőségéről. A CSTÁI Galli János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai megható adventi műsort mutattak be, miközben a Csongrádi Pedagógus Nyugdíjas Klub mézeskaláccsal kínálta a résztvevőket.

A vásár gazdag kínálatot nyújt: a forralt bor, kürtöskalács és házi rétesek mellett kézműves árusok kínálnak kreatív karácsonyi ajándékokat. A gyerekek a Meseerdőben és a labirintusban játszhatnak, vagy nyomozhatnak Sherlock Holmes karácsonyi rejtélye után. Az ünnepi hangulat és a változatos programok minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújtanak.

Fotók: Révész Gábor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto

Kiváló minősítést kapott a Körös-torok vize

cs3-szerkeszto