Szentes

Párbeszédet javasolt a közönség és a Tóth József Színház között Torday Henrietta 

A szentesi Fidesz-KDNP képviselője több ügyet is képviselt az önkormányzat testületi ülésén.

Az elmúlt héten ülésezett Szentes Város Önkormányzata, ahol Torday Henrietta a Fidesz-KDNP képviselője több témát érintve interpellált.

Kiemelte a szentesi Gyógyfürdő Ady Endre utcai szakaszát, ahol az ott lakók parkolási problémákkal küzdenek, hiszen a saját házuk előtt nem találnak helyet. A képviselő kérte az önkormányzatot, vizsgálják meg és tegyék elérhetővé, hogy mindenki a saját háza előtt parkolhasson. 

Emellett további két problémát is kiemelt a 6. választókörzetből: az egyik a Kossuth tér 5. szám alatti, a szentesiek között “fehér házként” ismert lakóépületben. A lépcsőházban túl meredek a rámpa, egyedül sajnos nem tudnak kerekes székkel lejutni, pedig több ilyen lakója is van a háznak. Kérte ennek kijavítását. 

Majd a Klauzál utca, Bocskay utca környékén lévő problémára hívta fel a figyelmet: mérgezik a környéken lakó cicákat, többen tapasztalták, hogy patkány mérget találtak az etető tálkákban. Torday Henrietta azonnali intézkedést kért. 

Szót ejtett a Tóth József Színház és Vigadó idei évadjáról is. A képviselőt többen megkeresték a legutóbbi előadás kapcsán, többeknek nem nyerte el tetszését a darab. Torday Henrietta a testületi ülésen úgy fogalmazott, hogy egy színházi darab mindig szubjektív érzelmeket vált ki. Van akinek tetszik, van akinek nem. De érdemes lenne egymás véleményét megismerni, az üzemeltető Pince Színháznak és az önkormányzatnak kezdeményezni, meghallgatni a közönség véleményét is. Ez csak még szorosabbá tudja tenni a színház és a színház kedvelők kapcsolatát. 

A képviselő szerint az egymásra odafigyelés, a közös párbeszéd sokmindent meg tud oldani. “Figyelnünk kell egymásra, hiszen így tudunk előre jutni” – fogalmazta meg zárógondolatát.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi drogdílerekre csaptak le a rendőrök

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto

Pénz, pályaválasztás, jövőtervezés – Budapesten jártak a szentesi Boros diákjai

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: 16 polgármester egyöntetűen állt ki Szabó István mellett + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Télűzés tűzzel, zenével és busókkal – jön a XXV. szentesi Télbúcsúztató

cs3-szerkeszto

Szentesen koncertezik a Blues Company

cs3-szerkeszto

Árokba borult egy autó Szentes határában! 

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc még titkolja, de mi szólunk: Szentesre érkezik Dobrev Klára

cs3-szerkeszto

Ingatlaneladások árnyékában – kérdések Szentes vagyonáról

cs3-szerkeszto