Szentes

Koszta József festőművész eddig ismeretlen alkotása került a szentesi múzeumba

Koszta József egy korábban ismeretlen, valamikor az 1940-es évek elején készült képe került tartós letétként a festőművész nevét viselő szentesi múzeumba – tájékoztatott Irsai Farkas László igazgató.

A muzeológus elmondta, a közelmúltban egy magánszemély kereste meg a közgyűjteményt azzal, hogy családi hagyatékként egy festményt örökölt, melyet feltehetően Koszta József festett.

A nyári alföldi tájban egy nőalakot és egy borjút ábrázoló festménynek címe sem volt, a múzeum munkatársai adták neki a Borjú itatás címet. A képet szakértők – művészettörténész és restaurátor – vizsgálták meg, és megállapították, hogy minden valószínűség szerint Koszta József alkotása, a festék vizsgálata alapján valamikor 1942 és 1946 között készülhetett – mondta az igazgató.

Jellemző volt Koszta Józsefre, hogy egy-egy témát többször is feldolgozott, ám a Borjú itatáshoz hasonló képe nem ismert, az alkotás katalógusokban, adatbázisokban nem szerepel – közölte Irsai Farkas László.

A festmény megtisztítását követően megállapodás született a tulajdonos és a múzeum között, hogy a kép tartós letétként egy évre a közgyűjteménybe kerül. A tervek szerint ezt a megállapodást évente meghosszabbítják – tette hozzá a muzeológus.

A székely és csángó szülők gyermekeként 1861-ben Brassóban született Koszta József festészeti tanulmányait 1885 és 1888 között a Mintarajziskolában kezdte, majd a Müncheni Akadémia hallgatója lett. Hazatérte után neves festők irányítása alatt képezte magát, Lotz Károly és Székely Bertalan voltak a tanárai.

Tanulmányutakat tett Párizsban, Rómában és Hollandiában. Visszahúzódó természetének legjobban a tanyasi élet magánya felelt meg. Az alföldi festők egyik legjelentősebb képviselőjének tartott művész csaknem harminc évig egy Szentes melletti tanyán élt és dolgozott. 1949-es halála előtt úgy rendelkezett, hogy képeit a szentesi múzeumra hagyja, a közgyűjteményben jelenleg mintegy harminc alkotását őrzik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ünnepi ügyeleti rend Szentesen: csak sürgősségi ellátás érhető el

cs3-szerkeszto

Elbúcsúztak a szentesi Boros meghatározó munkatársától

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: árokba borult egy autó a 45-ösön

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: felborult egy autó a 45-ös főúton

cs3-szerkeszto

A szentesi és csongrádi járásban is optikai hálózatfejlesztésbe kezd a 2Connect

cs3-szerkeszto

Egyetemi élmények Budapestről – nyílt napon jártak a Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3-szerkeszto