Sport Szentes

Kiválóan szerepelt a szentesi Pengő László a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-Bajnokságán, Lisszabonban

50- és 100 m hát-, valamint 50 m- és 100 m gyorsúszásban, aranyérmet, 50 m mellúszásban ezüstérmet nyert a szentesi úszó, akinek ezúton is gratulálunk!

Pengő László 72 éves világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó szívátültetett úszó, aki 2020 januárjától él másik szívvel. Orvosai 2021 nyarán engedélyezték, hogy úszás sportágban versenyezzen. Azóta nemcsak a transzplantáltak között, hanem az épek között is rendszeresen versenyez a szenior korcsoportban, ahol többszörös magyar bajnoknak mondhatja magát.

A szervátültetettek között eddig két világversenyen (2022 Oxford, 2023 Perth) 3 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremmel gazdagította a magyarok éremtáblázatát. Korábban az első osztályban vízilabdázott, magyar kupa győztes és KEK döntős sportoló, 1981-ben a magyar vízilabda válogatott tagja volt.

Nemcsak emlékezetből úszik, hanem rendszeresen heti öt alkalommal úszóedzéseken vesz részt a szentesi uszodában. Kondícióját napi szinten minimum 15 km kerékpározással is próbálja megtartani.

A 2024-es Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságának úszóversenyein 50- és 100 m hát-, valamint 50 m- és 100 m gyorsúszásban, aranyérmet, 50 m mellúszásban ezüstérmet nyert.

“Felemelő érzés a donorom szívét felvinni a dobogóra, s egyben a magyar szívsebészek és kardiológusok jó hírét elvinni a nagyvilágba” – fogalmazott Pengő László.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Büszkeség: szép sikereket értek el a szentesi Lajtha növendékei a szegedi gitárversenyen

cs3-szerkeszto

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Prágában tanultak innovatív oktatási módszereket a szentesi Zsoldos pedagógusai

cs3-szerkeszto

Új játszóhely nyílt a szentesi Tóth József Színházban

cs3-szerkeszto

Ipari kulisszák mögött: üzemlátogatáson jártak a szentesi Klauzál iskola nyolcadikosai

cs3-szerkeszto

Évadzáró tudományos konferenciát tartott a Koszta József Múzeum

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai bepillantást nyertek a jövő mérnökeinek világába

cs3-szerkeszto