Szentes

Taroltak a szentesi diákok kisfilmjei

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum meghirdette a „Kreaday” nevű megmérettetését, melyben a diákok filmkészítési ismereteit versenyeztették. A szentesiek annyira menők voltak, hogy az első 3 helyet ők hozták el!

A Szakképzési Centrum próbálja bevonni a diákokat az iskola népszerűsítésébe, hiszen ők azok, akik igazán meg tudják mondani, hogy miért szeretnek az adott iskolába járni. Ezen túl a fiatalok könnyedén boldogulnak a közösségi médiában, ami manapság már elengedhetetlen a marketing világában.

„Az új közösségi médiákban – be kell látnunk – a fiatalok eléréséhez, mi idősebbek már alkalmatlanok vagyunk. Nem tudunk olyan tartalmakat készíteni, ami a tizenévesek, például az általános iskolások érdeklődését felkeltené. Ezért ebben a diákjaink segítségét kértük. A tanulók videókkal pályáztak a „Kreaday” alkalmából, amiket megnéztünk a moziban. Egy zsűrit kértünk fel, hogy, döntsék el, melyik az a három pályamű, ami a legsikeresebb, amely a legjobb a megítélésünk szerint” – nyilatkozta Hegedűs Zoltán, a HSZC kancellárja.

A verseny díja nem kevesebb volt, mint az, hogy akik a legjobb a videókat készítették, egyhetes DUE médiatáborban vehetnek részt a Balatonnál a nyáron. „Bízom benne, hogy ezek a videók, miután majd kikerülnek a közösségi médiában, ugyanolyan sikeresek lesznek, mint amilyen sikeresek lettek itt a moziban” – fogalmazott a kancellár.

Az első 3 csapat, akik részt vehetnek a táborba:

1. helyezettZsoldos 9ABagány Alexandra
Dudás-Varga Noémi
Puskás Nóra
2. helyezettZsoldos webdetektívekAszalai Sándor
Czakó Boglárka
Sándor Katrin
3. helyezettBoros 02Nagy Zsombor
Terbán Vanda
Fahur Roland Levente


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szentesi Bugyi Tibor százados lett az év tisztje 2025-ben

cs3-szerkeszto

Politizáló köztisztviselők Szentesen: belefér vagy túlmegy a határon? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto

Szabó István: A jövő kertészete összefogással épül 

cs3-szerkeszto

Húsvéti táncház lesz Szentesen

cs3-szerkeszto

A büntetés súlyosítását indítványozza az ügyészség a szentesi halálos kutyatámadás ügyében

cs3-szerkeszto

Ismét magyar bajnok lett a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

A tiszások megfenyegették Varga Ferencet

cs3-szerkeszto

Robotok, drónok és mesterséges intelligencia – így zajlott a Digitális Témahét a Zsoldosban

cs3-szerkeszto