Szentes

Az utca hangja az suttogja, politikai tisztogatás kezdődött Szentesen

Azt beszélik Szentesen, hogy elkezdődött a politikai tisztogatás – se szó se beszéd embereket rúgnak ki.

Az utcán járva érdekes pletykákat lehet hallani, nevezzük így. Sokan szerették Szirbik Imrét, sokan nem, de az tény, hogy azért mert voltak, akik másképpen gondolkodtak nem kerültek egyik napról a másikra utcára. Sem dacból, sem gőgből sem hatalomféltésből.

Néhány hónapja egy Szentest szerető, a város történetét ismerő, közel 2 évtizede a közéletben dolgozó családanyát távolítottak el. Miért? Mert azt hitték politikai ambíciói lehetnek, és mert nem volt hajlandó “behódolni”. Csak a munkáját szerette volna végezni propaganda nélkül, de erre módot sem kapott évekig, majd a választások előtt megfenyegetve végül beadta a felmondását. Kéz kezet most – gondolhatták volna eltávolítói, de nem, hiszen miután a kéz kezet mos, ugyanúgy bűnös marad.

A héten pedig itt egy újabb eset. Közeleg a választás, egyre nagyobb a feszültség és a hatalomhoz való ragaszkodás. Szintén közel tíz éve a szakmájában lévő hölgyet távolíttattak el, mert kellett a helye az egyik politikai pártnak, mely hiába van kisebbségben az országban, Szentesen még osztja a lapokat a vezetőkkel együtt. Őt azonnali hatállyal és nagyon gyorsan likvidálták, mert ugye fogy az idő. Az sem mellékes, hogy neki köztudottan vannak politikai ambíciói. Az sem érdekelte őket, hogy egy rendszert dolgozott ki anno, melyet jól is működtetett. Ő is gyermekét neveli, de ez itt sem érdekelt senkit. Jelen esetben azokat, akik eldöntik, kik maradhatnak és mehetnek. Emberekről, sorsokról, családokról, gyerekek jövőjéről döntenek, közben kényszerítenek másokat. Ha valaki ellenáll menesztik.

Ez mióta működhet így Szentesen? Ki és milyen jogon döntheti el, ki marad és ki megy? Mióta nem számít az elvégzett munka értéke, a szentesi szív dobbanása a városért? Az utcán járva érdekes kérdéseket tesznek fel az emberek: vajon ki lesz a következő?



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Párbeszédet javasolt a közönség és a Tóth József Színház között Torday Henrietta 

cs3_szerk2

Felgyúltak az ünnepi fények Szentesen – Fotók + videó!

cs3_szerk2

Saját kedvesét tüntette ki Szentes polgármestere, százezreket tett ezzel a családi kasszába

cs3_szerk2

Baleset Szentes közelében

cs3_szerk2

Adóemeléseket szavazott meg a Jövőnk Szentes frakciója

cs3_szerk2

Teljes hírzárlat a szentesi szabadságmegváltások körül

cs3_szerk2

Szentes kapta az Agrárminisztérium elismerését

cs3_szerk2

Szakmák lepték el a Gödör területét Szentesen + VIDEÓ! + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Megújult a szentesi Műszaki Ezred Egészségügyi Központja

cs3_szerk2