Szentes

Négyen sérültek meg, amikor két autó ütközött Szentesnél

Hódmezővásárhely felé haladt a fehér színű autó, amikor megállt, hogy balra nagy ívben egy földútra kanyarodjon, de a mögötte érkező kék színű kocsi vezetője ezt későn vette észre és neki ütközött a már álló autónak.

Információnk szerint a fehér autóban ülő három férfi és a kék színű kocsit vezető férfi sérült meg, a mentők mind a négyüket kórházba szállították. A baleset miatt egy kamionos is megállt és azt mondta, hogy odarohant a sérültekhez, de nem tudott rajtuk segíteni és meg kellett várni a mentőket. Elmondta még, hogy a sötét autó vezetője nem tudott kiszállni a járműből, neki segítséget kellett nyújtani, míg a fehér autóban hárman sérültek meg.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljesen lezárták a 45-ös főút ezen szakaszát.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto

Mutatjuk a Múzeumok Éjszakája szentesi programját!

cs3-szerkeszto