Belföld

Deutsch: az Európai Bizottság törvénysértően tartja vissza a Magyarországnak járó forrásokat

Az Európai Bizottság (EB) nyílt törvénysértést elkövetve, az idevonatkozó uniós szabályokkal ellentétes módon, politikai, ideológiai szempontot érvényesítve nem folyósítja a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokat – mondta a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

    Deutsch Tamás kifejtette, Paulo Gentiloni, az EB gazdaságpolitikai biztosa azt mondta, arra hivatkozva nem folyósítják a Magyarországnak járó helyreállítási alap forrásait, mert a bizottságnak kifogásai vannak a magyar oktatási szabályozás diszkriminációmentességével.
    “Ez a kijelentés egy hihetetlenül durva lelepleződés” – fogalmazott a kormánypárti politikus.
    Kiemelte, az olasz biztos korábban azt mondta, a magyar gyermekvédelmi törvény nem játszik szerepet az Európai Bizottság halogató magatartásában.
    “Most alig telik el egy hónap és Gentiloni biztos elmondja az igazat”, vagyis azt, hogy nem egyszerűen csak politikailag elfogadhatatlan módon, hanem nyílt törvénysértést elkövetve nem folyósítják a Magyarországnak járó forrásokat – mondta Deutsch Tamás.
    Hangsúlyozta, az EB egy olyan kérdésben emel kifogást, amely tisztán tagállami hatáskör, de még, ha ez nem is lenne így, akkor sem lehetne semmilyen politikai szempontot érvényesíteni a források folyósításában.
    A történtek után a magyar kormány megkettőzött erővel fog ez ellen a törvénytelen eljárás ellen fellépni – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője.
    “Nyilvánvaló módon nem maradhat következmények nélkül az Európai Bizottság beismerése, a szabotázs elismerése, a nyílt törvénysértés elismerése” – fogalmazott Deutsch Tamás, majd hozzátette, jogi eljárás megindítása is lehetséges a kormány részéről, a Fidesz pedig az Európai Parlament összes jogi fórumán felveti a kérdést.
    A kormánypárti politikus Franciaország soros uniós elnökségével kapcsolatban elmondta, Emmanuel Macron francia elnöknek voltak óvatos optimizmusra és aggodalomra okot adó nyilatkozatai is.
    Előbbire példaként említette, hogy a francia elnök nem használta a “jogállamisági hisztéria nyelvezetét” az EP-ben tett felszólalásában, míg aggodalomra okot adónak nevezte, hogy Macron az erős nemzetállamok együttműködésére épülő unió helyett egy olyan közösség kialakításáról beszélt, amelyben a 27 nemzet szuverenitását egyetlen európai szuverenitás váltaná fel. Ez nem elfogadható – jelentette ki Deutsch Tamás.
    A Fidesz EP-képviselője aláhúzta, folytatódik az uniós kettős mérce a közép-európai, azon belül is a jobboldali, nemzeti elkötelezettségű, patrióta politikát folytató, konzervatív, kereszténydemokrata kormányokkal szemben.
    Példaként említette, hogy a holland miniszterelnök megállapítása szerint intézményesített rasszizmus uralkodik országa rendőrségén belül, amire azonban a “füle botját sem mozdítja egyetlen uniós intézmény sem”.
    Ezzel szemben, amikor a “rasszizmus, vagy a diszkrimináció hazug vádjait, politikai rágalmait kell megfogalmazni közép-európai országokkal szemben”, akkor ezen uniós intézmények vezetői “előszeretettel állnak be a vádaskodók sorába” – fejtette ki Deutsch Tamás.
    A magyar parlamenti választás lebonyolításával kapcsolatban kijelentette, ahogy 2014-ben és 2018-ban, úgy most is “olyan szervezet jön ide Magyarországra, amilyen nemzetközi szervezet csak akar”. “Ha valaki választási megfigyelősdit akar játszani, nyugodtan jöhet, nincs semmi takargatnivalónk” – fogalmazott.
    Kiemelte, Magyarország normálisan működő jogállam és demokrácia, ahol ezúttal is szabad és tisztességes választások lesznek.
    A kormánypárti politikus aláhúzta, az EP-ben “jól ismert baloldali hisztériakeltés zajlik a magyar választással szemben”, amivel az európai baloldal a “gyenge kezű magyar baloldalt akarja segíteni”.
    Deutsch Tamás elmondta, “szörnyű lehet azoknak a nyugat-európai politikusoknak az élete”, akik saját személyes meggyőződésükkel szemben kénytelenek ismételni a “hazugságokra építő Magyarországgal szembeni mantrát” a “Soros-szerveztek által uralt NGO-világ támadásától” való félelmükben.
    Ezek a politikusok tudják, hogy amit mondanak az nem igaz, és néha – párthovatartozástól függetlenül – a folyosókon elismerő mondatokat is képesek mondani a Fidesz és a KDNP politikusainak – tette hozzá Deutsch Tamás.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor