Belföld

Enyhébb, de csapadékosabb napok következnek

driving in rain

Vsárnap hajnalban többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, záporeső. A legtöbb csapadékra megközelítőleg a Pécs-Kecskemét-Nyíregyháza vonal szélesebb sávjában lehet számítani. A déli, délkeleti szél többfelé élénk, helyenként erős lesz.

A hőmérséklet általában 4 és 12 fok közé csökken.

A késő délelőtti óráktól nagyobb területen válhat vékonyabbá, szakadozottá a felhőzet, a nap második felében átmenetileg a csapadékhajlam is csökken. Sokfelé lesz erős a déli, délkeleti szél, amelyet elsősorban az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön viharos lökések is kísérhetnek.

A hőmérséklet az Északi-középhegységben csupán 12 és 16, másutt általában 17 és 22 fok közé emelkedik.

Hétfőn eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, majd késő délelőttől nyugat felől csökken a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor főként a kora délutáni órákig, estére keleten is megszűnik a csapadék. A déli szél megélénkül, több helyen meg is erősödik, majd nyugatiasra fordul az áramlás, és mérséklődik a légmozgás.

Éjszaka 8 és 16, nappal 13 és 19 fok között alakulnak a hőmérséklet szélsőértékei.

Kedden eleinte változóan felhős lesz az ég, majd a nap második felében nyugat felől beborul az ég. Kezdetben még csak az északi megyékben, majd délután már a déli országrészben is valószínű eső, zápor. A déli szél többfelé megerősödik.

Éjszaka a minimum hőmérséklet 3 és 10, nappal a maximum az északi megyékben 13 és 18, délen 19 és 23 fok között alakul.

Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani. A déli szél időnként megélénkül, majd mérsékelt, változó irányú szél lesz a jellemző. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szabó István: Orbán Viktornak megint igaza lett! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kapitális stratégiai hiba volt az európai leválás az orosz energiahordozókról

cs3-szerkeszto

A Tisza áradása rengeteg embert tett tönkre

cs3-szerkeszto

Az ukránok megfenyegették Orbán Viktor öt gyermekét és hat unokáját

cs3-szerkeszto

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: szervezett a fellebbezési akció a párt jelöltjei ellen

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Ukrajna mindenre kész a magyarországi választás befolyásolása érdekében

cs3-szerkeszto