Belföld

40 százalékponttal vezet a Fidesz-KDNP az ellenzéki pártok előtt

Negyven százalékponttal vezetne a Fidesz-KDNP egy most vasárnap esedékes választáson a legtámogatottabb ellenzéki pártok, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum előtt – közölte a Magyar Nemzetnek készített júliusi közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormánypártok 52 százalékot szereznének, szinte ugyanannyit, mint az európai parlamenti választásokon, míg a DK és a Momentum 11-11 százalékot érne el.
    A Jobbik támogatottsága 9 százalékos, amely az intézet szerint jól mutatja, hogy a szavazótáboruk továbbra sem aktív. A “belpolitikai botrányoktól júliusban sem mentes” MSZP-Párbeszéd a biztos szavazók esetében 7 százalékon áll, tehát – írták – “Tóth Bertalanék vesszőfutása” továbbra is folytatódik.
    A mandátumszerzési küszöböt jelentő, a biztos szavazók körében mért 5 százalékos támogatottságot a “női társelnök nélkül maradt” Lehet Más a Politika (3 százalék), a Mi Hazánk Mozgalom (3 százalék) és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (4 százalék) sem éri el – tették hozzá.
    A kutatásból kiderült az is, a teljes felnőtt népesség körében is stabil a Fidesz-KDNP előnye, a kormányzó szövetségnek 41 százalékos a támogatottsága.
    Az ellenzéki pártok támogatottsága a választókorú magyarok körében továbbra is egyszámjegyű, de a népszerűségük itt kiegyenlítettebb: a Demokratikus Koalíció és a Jobbik 7-7, a Momentum 6, az MSZP-P szövetség pedig 5 százalékon áll – olvasható a közleményben.
    A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. július 2. és július 28. között 5000 ember személyes megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A mintavételi hiba 1,4 százalék.

MTI

Kiemelt kép: nezopontintezet.hu

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kigyulladt egy autóbusz Inárcsnál, torlódás az M5-ösön

cs3_admin

Az országfásítási program célja az erdősültség növelése

tk_arpad

Húszmilliárd forintért 352 új buszt vásárol a Volánbusz

tk_arpad

Újabb 2,4 milliárd forint támogatás a kisvállalkozások munkahelyteremtésére

tk_arpad

Lejár a határidő a plakátok eltávolítására

cs3_admin

Továbbra is előny a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételi eljárás során

cs3_admin

A novemberi nyugdíjjal érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés

cs3_admin

Startol a kkv-k épületenergetikai fejlesztéseit támogató pályázat

cs3_admin

Újra a kormány tagjait kérdezhetik a képviselők

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább