Belföld

Idén csaknem 130 ezer gyerek vesz részt az Erzsébet-táborok programjain

Az Erzsébet-táborok nemzetpolitikai léptékűek, megnyitják az egymásra találás, az azonosságok felfedezésének lehetőségét az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és minden magyar fiatal számára – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

    Rétvári Bence hozzátette: több száz gyermek érkezett a leválasztott területekről Magyarországra, valamint a határon túl is nyaralnak magyarországi fiatalok. Idén csaknem 130 ezer gyerek vesz részt az Erzsébet-táborok programjain, amelyek találkoztak a családok igényeivel. A jelentkezők számának növekedése pedig megkívánja a zánkai, fonyódligeti tábor kapacitásának megduplázását – jegyezte meg.
    Változás, hogy idén az oda- és visszautazás költsége sem a családokat terheli, valamint, hogy már az óvodásoknak is tudtak napközis tábort szervezni az intézmények – fűzte hozzá Rétvári Bence.
    Az államtitkár arról is beszélt, hogy a táborokban a fiatalok kipróbálhatják a legmodernebb kreatív technikai fejlesztő eszközöket – a Lego-robotokat vagy a háromdimenziós tárgyalkotást -, ami a pályaválasztás szempontjából is meghatározó élmény lehet számukra. Ezen kívül koncerteket, tehetségkutató versenyeket is rendeznek a fiataloknak, de többféle sportággal is megismerkedhetnek a táborozók.
    Rétvári Bence kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, 2010-ben még nulla forint ment a költségvetésből Erzsébet-táborra, míg idén 4,4 milliárd forintot költött erre a kormány.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto