Tech

2,5 milliárd forintba került a Microsoftnak a magyar mutyi

Jelentős összeget, mintegy 2,5 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizet a Microsoft Magyarország egy peren kívüli megállapodás részeként a magyar államigazgatás részére történő szoftverértékesítés korrupciós háttere miatt.

Peren kívüli megállapodás lett a vége az amerikai Igazságügyminisztérium (DOJ) és a Tőzsdefelügyelet (SEC) által tavaly augusztusban indított külső vizsgálatnak, mely a Microsoft Magyarország Kft. néhány évvel ezelőtti, közbeszerzési eljárások során tanúsított kereskedelmi gyakorlatát igyekezett feltárni. Az FBI bevonásával végzett nyomozás végül megállapította, hogy a vállalat egy legalább kétéves ciklusban jelentős kedvezménnyel adott el a szoftverlicenceket a hazai viszonteladóknak, azok viszont a listaárhoz közel passzolták tovább a hazai közbeszerzéseken, a különbséget pedig megtartották.

26 millió dollárba kerülő mutyi

A megállapodás részeként a Microsoft Magyarország 8,7 millió dollárt, azaz mintegy 2,5 milliárd forintot fizet ki peren kívüli megállapodás részeként a 2013-tól 2015-ig tartó időszak feltárt korrupciós ügyletei kapcsán, emellett az anyacégnek további 16,7 millió dollárt, azaz körülbelül 4,8 milliárd forintot kell kifizetnie a Tőzsdefelügyeletnek – ez az érintett korrupciós üzletek értéke kamatokkal számolva. A Microsoft a vizsgálat kapcsán egyetlen alkalommal sem nevezett meg személyi felelőst, az eljárás során csak annyi derült ki, hogy a cég egy “magas rangú vezetője” és “több alkalmazottja” volt érintett az ügyben – ők már nem dolgoznak a Microsoftnál. A gyanús ügyletek idején Papp István irányította a Microsoft Magyarországot, Sagyibó Viktor pedig a kormányzati értékesítésért felelős üzletágvezetőként tevékenykedett – később mindkettőjük a magyar államigazgatásban helyezkedett el.

A Microsoft anyacége a lefolytatott belső vizsgálat alkalmával az érintett munkavállalók eltávolítása mellett négy viszonteladóval is felbontotta az üzleti kapcsolatot. Az érintett viszonteladók egy része az üzleti kapcsolat helyreállítása érdekében panasszal fordult a magyar hatóságokhoz, illetve néhány, elbocsátott munkavállaló munkaügyi pert indított a céggel szemben. Ezek az ügyek azóta a Microsoft Magyarország számára kedvező eredménnyel zárultak, legalábbis ez derül ki Brad Smith Microsoft-elnök tegnap kiküldött nyílt leveléből.

Kínos ügy

“Mélyen csalódottak voltunk és kínosan érintett bennünket, amikor évekkel ezelőtt először tudomást szereztünk ezekről az eseményekről, és reméljük, hogy valamennyi lépés, amit azóta tettünk – ideértve a mai megállapodást is -erős üzenetet hordoz. Nem tűrjük meg azokat az alkalmazottakat és partnereket, akik szándékosan megsértik a tisztességes üzleti magatartás alapvető szabályait” – írta az üzenetben Smith. “A mai bejelentés jól példázza, hogy pár ember mekkora problémákat okozhat. Csak néhány ember 2012-2015 között megvalósított kötelezettségszegése vezetett a ma két kormányzati szervvel kötött, 26 millió dollár összegű egyezséghez. A teljes összeg a magyarországi tevékenységhez kapcsolódik, amely csak egy a több mint 120 ország közül, ahol működünk” – tette hozzá az elnök.

Smith levelében kijelentette, “szerencsés” a cég, amiért a Microsoft Magyarország új vezetői elkötelezettek a társaság etikus működése mellett – ezzel nyilvánvalóan elsősorban a cég ügyvezetői posztját idén március óta betöltő Chris Mattheisenre, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgatójára célozva. A konkrét ügytől független egybeesés, hogy Mattheisen évekig főnöke volt Papp Istvánnak a távközlési cégnél. Papp 2010-ig az üzleti szolgáltatásokért felelős vezérigazható-helyettesi pozíciót töltötte be a társaságnál, utódja pedig az a Rékasi Tibor lett, aki Mattheisen idei távozását követően a Magyar Telekom vezérigazgatójává lépett elő.

Forrás: hwsw.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megbolondult a Facebook, akaratlanul is ismerősnek jelölt másokat

Szabó Viktor

Elon Musk: a Twitter irányítása “fájdalmas”

cs3_admin

Csökkentek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben

cs3_admin

Megjelent a ChatGPT-4

cs3_admin

Mobil elektromosgépjármű-töltőállomást mutattak be

cs3_admin

Látványos bolygóegyüttállás lesz a jövő héten

tk_arpad

2,1 millió forintos cuki új villanyautó a Magyarországon is jelen lévő kínai gyártótól

Pászti Dániel

Vége a Netflix jelszómegosztásának?

cs3_admin

Mérföldkőhöz ért a SpaceX műholdas internete

cs3_admin