Mindszent Térség

Segítség ürügyén lopott meg négy fiatal egy idős nőt Mindszenten

Segítség ürügyén csengetett be négy fiatal egy idős nőhöz Mindszenten, majd egyikőjük elvitte a pénztárcáját, valamint a mobiltelefonját. Lopás miatt kell felelniük.

A feltételezett elkövetők 2019. június 24-én délután csöngettek be az idős asszonyhoz, mert állításuk szerint valaki széthordta a családi ház előtt lévő téglarakást. A fiatalok felajánlották a segítségüket, de munka közben elterelték az asszony figyelmét. Eközben az egyikőjük bement az ingatlanba, és a hálószobában álló szekrényből kivett egy mobiltelefont, valamint egy pénztárcát, a benne lévő 30 000 forint készpénzzel együtt. Ezt követően visszament a társainak segíteni. A sértett csak később vette észre telefonja és tárcája hiányát, majd bejelentést tett a rendőrségen. A helyszínre érkező nyomkövető kutya segítségével a nyomozók a feljelentést követően néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szent István-napi Csongrád-Csanád Vármegyei Vadásznap a mindszenti strandon

cs3_szerk2

Kutyás családi nap lesz Mindszenten

cs3_szerk2

Családi kedvezmények nagycsaládos szemmel régiónkban

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2

Segítsünk együtt a tanévkezdésben – tanszergyűjtés indult a rászoruló gyermekeknek

cs3_szerk2

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2

Óriási siker: világbajnoki döntőben Ugrai Panna

cs3_szerk2

Átadták a Versenyképes Járások Program támogatói okleveleit

cs3_szerk2