Csongrád

Bedő Tamás: Gyovai Gáspárt a Csongrád Városi Önkormányzat saját halottjának tekinti

Bedő Tamás, Csongrád polgármestere is megemlékezett a kedden elhunyt Gyovai Gáspárról. Kiemelte, a város egykori alpolgármesterét Csongrád saját halottjának tekintik.

“Mély megrendüléssel tudatom a hírt, hogy Gyovai Gáspár, Csongrád város köztiszteletben álló közéleti személyisége, volt alpolgármestere, életének 67. évében elhunyt.

Gyovai Gáspár 1994-től, hét cikluson keresztül volt választott önkormányzati képviselője a Csongrád–Bokrosi városrésznek. Közéleti pályafutását a Független Kisgazdapárt színeiben kezdte, majd később a Fidesz–KDNP és a Kisgazda Polgári Egyesület Szövetség képviseletében folytatta.

Alpolgármesterként 2001–2014, majd 2019–2024 között szolgálta a várost. Emellett 2006–2010 és 2019 után a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének is tagja volt, így aktívan részt vett a térség fejlesztési folyamataiban. 2010 és 2014 között a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Társulás elnökeként dolgozott.

Delegált tagja volt az Agrárkamarának, valamint a Szent Vince Borrendnek is, ezzel is öregbítve a Csongrádi Borvidék hírnevét. Hosszú éveken át képviselte városunkat a Borvárosok Szövetségében is.

Közéleti szerepvállalásai révén kiemelkedő mértékben járult hozzá Csongrád gazdasági, kulturális és társadalmi életének fejlődéséhez. Munkásságát a város és szűkebb pátriája, Bokros iránti elkötelezettség, közösségszolgálat és példamutató közéleti magatartás jellemezte.

Több mint három évtizedes közéleti tevékenysége során aktív részese volt a város jövőjét meghatározó fejlesztéseknek és beruházásoknak.

Részt vett a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésében, kulcsszerepet vállalt a 2006-os árvízi védekezésben, és támogatta a 82 települést érintő homokhátsági hulladékgazdálkodási projekt elindítását és megvalósítását.

Képviselőként Bokros városrész fejlődéséért dolgozott, számos infrastrukturális beruházást sikerült elérnie: szennyvízhálózat és szilárd burkolatú utcák épültek, megvalósult a Marshoz vezető bokrosi elkerülő út és a kamionparkoló, megújult a 4519-es út, kiépült a kerékpárút Bokros határáig, kiépült a városrész teljes csapadékvíz-elvezető hálózata.

Szívügye volt a külterületi utak fejlesztése és a tanyán élők életkörülményeinek javítása. Közreműködésével új konyha és tornaterem épült az iskolához, megújult az óvoda és az orvosi rendelő, a régi művelődési ház helyén új közösségi tér született, és megnyílt az Idősek Klubja.

A vármegyei közgyűlés tagjaként továbbra is aktívan képviselte a város érdekeit a fejlesztési fórumokon. Politikai pályafutását az a nemzedék jellemezte, amely számára a politikai ellenfél nem ellenség: pártállástól függetlenül mindenkinek a segítségére volt.

Gyovai Gáspárt a Csongrád Városi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Emlékét tisztelettel és hálával megőrizzük” – írja posztjában a polgármester.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto