Belföld

Navracsics Tibor: egyre erősebb az együttműködés a kormány és az önkormányzatok között

A megerősödött bizalom miatt egyre erősebb az együttműködés az önkormányzatok és a kormány között – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a vis maior támogatások odaítéléséről szóló okiratok átadásán.

A miniszter köszöntő beszédében emlékeztetett: 2011 óta nyílik lehetőség arra, hogy a kormány természeti esemény elleni védekezésre, illetve a károk elhárítására vis maior támogatást biztosítson a településeknek.

“Az a célunk, hogy ne csak a baj idején legyen erős az együttműködés, hanem a hétköznapokban is”

– jelentette ki Navracsics Tibor. Hozzátette, az önkormányzatok és a kormány közös érdeke, hogy Magyarország minden polgárának – helyi és országos szinten is – jobb életkörülményeket és több lehetőséget teremtsenek.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a célt idén januártól már a Versenyképes járások program is szolgálja, amelyben további támogatások, fejlesztési lehetőségek állnak rendelkezésre, és amelyek “a jövő számára nyújtanak új lehetőséget”.

Navracsics Tibor ismertette:

ezúttal 68 önkormányzat 72 ügyben részesül vis maior támogatásban, összesen csaknem egymilliárd forint értékben. Ez azt is jelenti, hogy 2025-ben már mintegy hárommilliárd forintot tudnak adni a védekezésre 

– tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta, bíznak abban, hogy a természeti csapásokat illetően eseménytelen lesz az év hátralévő része. Hozzátette, a kormány minden helyzetben partnerként segíti az önkormányzatokat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto