Vélemény

Hont András: Érdemesebb lenne egy kicsit kisebb arccal nyilatkozni a várható jövő évi esélyekről

“Ezt a körzetet ugyan elvesztette tavaly az ellenzék, de ’19-ben nyertek. A Fidesz százalékosan meg centire annyit hozott, mint legutóbb. Ezt csak úgy dünnyögöm magam elé” – írja Hont András.

„Mielőtt meghallgatom az összes amatőr választási szakértőt és dilettáns politológust, hogy alacsony részvétel, nem indult a Tisza, a mezőgazdasági munkák miatt a nyolcadik kerületben az értelmiségi szavazók alacsonyabb arányban mentek el stb., csak annyit mondanék, hogy szerintem érdemesebb lenne egy kicsit kisebb arccal nyilatkozni a várható jövő évi esélyekről. 

Ezt a körzetet ugyan elvesztette tavaly az ellenzék, de ’19-ben nyertek. A Fidesz százalékosan meg centire annyit hozott, mint legutóbb. Ezt csak úgy dünnyögöm magam elé.”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto