Vélemény

Ábrahám Róbert: Papokra és szerzetesekre támadnak, miközben szeretetországról prédikálnak

Az alábbiakban Ábrahám Róbert véleményét, írását változtatás nélkül közöljük. 

“A gyűlölet ellen tüntetnek, miközben minden lélegzetvételük uszító és gyűlölködő. Határt nem ismernek, semmit nem tisztelnek. Gyermeket védenek, miközben a hordájuk fele gyerekb*szó, akiket foggal-körömmel védelmeznek. Szodomát és Gomorrát ünneplik, mindent, ami elfajzott, dicsőítenek, és mindent, ami szent, megtaposnak. Papokra és szerzetesekre támadnak, miközben szeretetországról prédikálnak, minden istentelent maguk köré gyűjtve. Sok lesz a hergelés. Sok lesz az egész, amit tolnak. Olyanok, mint az esztelen piromániás gyújtogató, aki azt hiszi a tűz majd őt magát nem égeti meg. Világos, hogy a sátánfajzatok, akik ezt számlázzák ki, nem fognak soha megváltozni, de remélem akad még a táborukban olyan igaz ember, aki úgy is tud nem egyetérteni, hogy közben megmarad embernek.”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Döbbenet! Rátámadt az egyházra is, ahogy nagy elődei is tették

cs3-szerkeszto

Dócs Dávid: Nem a telefonos rablás a legnagyobb gond Magyar Péterrel

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto