Kék Hírek Szentes

Pénzmosás miatt emeltek vádat egy csongrádi férfi ellen Szentesen

A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt egy csongrádi férfi ellen, aki a vád szerint pénzmosásban vett részt. Az ügy hátterében egy interneten felajánlott, gyanús „munkalehetőség” áll, amelynek következményeként közel három és fél millió forintnyi bűncselekményből származó pénz vándorolt át a férfi bankszámláján.

A vádirat szerint a vádlottnak 2023. év márciusában egy ismeretlen személy az interneten munkalehetőséget ajánlott. A terhelt feladata az volt, hogy a saját bankszámlájára ismeretlen forrásból érkező pénzösszegeket továbbutalja. Az elkövető számlájára internetes csalás áldozati közel három és fél millió forintot utaltak, melyet a terhelt ismeretlen munkáltatója rendelkezésére bocsátott. Tette mindezt úgy, hogy munkaadójával soha nem találkozott, munkaszerződést nem írt alá és fizetést sem kapott.

A Szentesi Járási Ügyészség a terhelttel szemben pénzmosás bűntette miatt emelt vádat. Bűnösségének kérdésében a Csongrádi Járásbíróság fog dönteni.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt valósíthat meg az, ha valaki ismeretlen személy kérésére a bankszámlájára érkező, tisztázatlan eredetű, tipikusan törvénysértő forrásból származó összegeket átadja vagy továbbutalja az ismeretlennek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Rács mögött a biciklitolvaj

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto