Nagytőke Térség Vélemény

Szénászky Zsolt: A tények alapján döntsünk, ne a hangulat sodrása szerint + VIDEÓ!

Nagytőke polgármestere, Szénászky Zsolt videóüzenetben szólította meg a választókerület lakóit, amelyben arra kérte őket, hogy a közelgő politikai időszakban a tények alapján hozzanak döntéseket, ne pedig hangulatok vagy hangzatos ígéretek befolyása alapján. A polgármester a tények alapján tette mérlegre a hármas számú választókerület két országgyűlési képviselőjét, Farkas Sándort és Varga Ferencet.

Két képviselő, két eltérő pálya

A polgármester emlékeztetett arra, hogy a térség országgyűlési képviselője 1998 óta Farkas Sándor, aki negyed évszázadon át mindig az emberek bizalmából került a parlamentbe. – „Lehet vitatni a munkáját, de tény, hogy folyamatosan forrásokat és fejlesztéseket hozott a településeknek” – fogalmazott Szénászky.

Ezzel szemben Varga Ferencet, a Demokratikus Koalíció politikusát bírálta, aki szerinte egyetlen választást sem nyert, csupán listáról jutott a parlamentbe. – „A településvezetők többsége még csak nem is találkozott vele, nem keresett bennünket sem programmal, sem segítségnyújtással” – hangsúlyozta.

„Nézzük meg, mi van a szavak mögött”

Szénászky kiemelte, hogy Farkas Sándor személyesen kereste fel a térség kisebb és nagyobb településeit, és kész volt a polgármesterekkel együttműködni. – „Ha problémánk volt, eljött hozzánk, intézkedett, a kapcsolatait mozgósította. Ez tény, amit mindannyian tudunk” – mondta.

A polgármester arra figyelmeztette a választókat, hogy ne dőljenek be a hangos retorikának, hanem azt vizsgálják, milyen valós teljesítmény, konkrét eredmény áll egy-egy politikus mögött. – „Ne üljünk fel a szép beszédnek, hanem azt nézzük meg, mi van mögötte. Ez nagyon fontos a következő időszakban” – fogalmazott.

Bizalom és felelősség

Zárásként Szénászky Zsolt arra kérte a választókat, hogy a politikai döntéseiket mindig a tények és az emberek bizalmából fakadó teljesítmény alapján hozzák meg. – „Mindannyiunk sorsa függ attól, hogyan alakul a következő politikai ciklus. Gondolkodjunk együtt, felelősen” – hangsúlyozta.

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Döbbenet! Rátámadt az egyházra is, ahogy nagy elődei is tették

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto

Dócs Dávid: Nem a telefonos rablás a legnagyobb gond Magyar Péterrel

cs3-szerkeszto