Belföld

465 millió forint támogatásból 726 új családi bölcsődei férőhely létesül

A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján – 465 millió forint támogatásból – 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Érden kedden.

Novák Katalin az Otthon Melege Családi Bölcsőde Hálózat családi bölcsődéjében tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormányzat által nyújtott jelenlegi pályázati támogatással, az összes családi bölcsődei férőhelyhez képest, közel 11 százalékkal növekszik a családi bölcsődék részaránya.
    Hozzátette, hogy a három év alatti gyerekek ellátására 52 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés, ami közel ötszörös emelkedést a 2010-es 11 milliárd forinthoz képest.
    Emellett közel kétszeresére emeli a kormány a családi bölcsődék finanszírozását jövőre, hogy a szülőknek is kevesebbe kerüljön a gyerekek ellátása – fűzte hozzá az államtitkár.
    Novák Katalin kitért arra: a kormány szeretné, ha a bölcsődei ellátás területén jelentősen nőne a magánszereplők száma, ha az állam vagy az önkormányzatok által fenntartott intézmények mellett minél több családi és munkahelyi bölcsődei hely létesülne.
    Kovácsné Bárány Ildikó, az Emmi bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a csaknem 50 ezer bölcsődei ellátást biztosító férőhelyből több mint 6400 családi bölcsődei. A családi bölcsődék férőhelybővítésére kiírt pályázatra 104 pályázat érkezett, 103-at befogadtak. A formai bírálat után 100 pályázat bizonyult érvényesnek, közülük 67 részesül támogatásban, és összesen 110 új családi bölcsőde létesül – sorolta.
    A miniszteri biztos elmondta, azért, hogy a családi bölcsődék hosszú távon is működőképesek maradjanak, illetve a térítési díj összege csökkenjen segítve ezzel a családokat, emelkedni fog az állami támogatás fajlagos összege. Emellett azok a fenntartók, akik sajátos nevelési igényű gyermekeket, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket is ellátnak, az alapnormatíván felül plusz forráshoz is juthatnak.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto