A kormány az új miniszterasszonnyal azon dolgozik, hogy a koránt sem ideális feltételek dacára, a fiatalok még könnyebben jussanak lakáshoz. Ami a jelenlegi gazdasági helyzetben
Nem lehet kizárni szükségállapot újbóli bevezetését Csehországban a koronavírusjárvány-terjedése miatt – derült ki a vezető cseh politikusok szombati lapokban közölt nyilatkozataiból. “A helyzet alakulása nem jó.
1070 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 17 990 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az
Egy személy sérült meg, amikor buszmegállóba csapódott, majd felborult egy személyautó Mártély közelében. Hódmezővásárhely felől közlekedett a Volkswagen, amikor egy balra ívelő kanyarban a sofőr
Szeptember 12-én rendezte meg a nagy presztizsű Balatoni Úszóiskola és a Peloton szervezőgárdája Országos Kerékpáros Időfutam versenyét, melynek rajt- és cél állomása Lengyeltóti városa volt.
Csongrád-Csanád megyei helyszínek is csatlakoztak a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat ingyenes programjaihoz 2020. szeptember 19-20. között. Az Európai Tanács kezdeményezésre 30 éve indult Európai Örökség
Kedves Látogatók! Megosztom veletek egyik kedvenc meleg előétel receptemet, ami egyszerű, nagyon ízletes és finom. A recept 12 adagra 40 dkg csirkemell, de lehet 40
Megtartotta a májusban, a koronavírus-járvány miatt elhalasztott díszünnepségét a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete. A díjátadón azok tevékenységét ismerték el, akik áldozatos munkájukkal sokat tettek a
Szentesi Zöldi László legújabb könyvének bemutatóját szeptember 24-én (csütörtökön) tartják a szentesi könyvtárban. Moderátor Ráfi Dénes a Horváth Mihály Gimnázium tanára. A kötet a helyszínen
„Az országnak működnie kell, tehát nincsenek jelentős korlátozások, de a mindennapi életben – vásárlás, munka, színház, mozi – hogyan védekezhet az ember a leghatékonyabban a