A Szeszfőzde útra riasztották a szentesi és a csongrádi tűzoltókat, ahol a lángok a ház túloldalán lévő tetőszerkezetének egy részére is átterjedtek. A szentesi és
Török nemzetiségű kamion csúszott le fordulás közben az úttestről Kútvölgynél. Helyszíni értesüléseink szerint a kamion meg akart fordulni az úton, amikor jobb első kereke lekapott,
Valamivel több mint két évvel ezelőtt kezdtük meg a felkészülést a január 13-án rajtoló, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra – kezdte Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség
A magyar kézifegyvergyártás továbbfejlesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete, illetve a Neumann János Egyetem és a csongrádi Diana szakképző iskola kedden
2022. április 3-ára írta ki Áder János köztársasági elnök a kilencedik szabad magyar országgyűlési választást és a gyermekvédelmi népszavazást. Április 3-án tartják Magyarország történetének kilencedik
Árokba hajtott és az oldalára borult egy kisteherautó az M5-ös autópályán Kecskemét-Északnál. A főváros felé haladt a bolgár rendszámú kisteherautó, amikor információnk szerint egy személyautó
A Belügyminisztérium 3,6 milliárd forint összértékű pályázatot hirdet önkormányzati ingatlanok és infrastruktúra fejlesztésére, karbantartására – jelentette be Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára kedden Budapesten,
A mentők egy személyt szállítottak kórházba,amikor kettő biciklis összeütközött a kijelölt kerékpárúton a Kemény utcánál. A kerékpárosok azonos irányban haladtak a belváros felé, amikor az