Belföld

Együttműködés a magyar kézifegyvergyártás fejlesztése érdekében

A magyar kézifegyvergyártás továbbfejlesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete, illetve a Neumann János Egyetem és a csongrádi Diana szakképző iskola kedden Budapesten.

    Ez alkalomból Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta, a magyar kézifegyvercsalád fejlesztése második fázisába érkezett, azt követően, hogy befejeződött a magyar mérnökcsoport által alkotott fegyverek tesztelése.
    Hangsúlyozta, a különböző fegyveres testületeknél dolgozó fegyvertechnikusok és fegyvermérnökök kedvező szakvéleményt adtak a magyar fegyvercsaládról.
    A projekt második fázisa – folytatta -, hogy a fegyverek előállítását gazdaságossá kell tenni, illetve alkalmassá kell válniuk a sorozatgyártásra, továbbá arra, hogy a nemzetközi piacon is értékesíthetővé váljanak.
    Ennek érdekében jött létre az együttműködési megállapodás: a kecskeméti Neumann János Egyetemen ugyanis például olyan anyagtechnikai kutatások folynak, ami komoly versenyelőnyt jelent.
    Reményei szerint a fejlesztés kevesebb mint két év alatt befejeződik, és ennek eredményeként a nemzetközi piacon is versenyképes kézifegyvercsalád alakítható ki.
    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium mindehhez biztosítja a szükséges támogatást – mondta a kormánybiztos.
    Filótás István dandártábornok, a modernizációs intézet vezetője arról szólt, hogy a mostani projektnek a fejlesztés mellett célja egy fegyverzettechnika, fegyvertervező felsőoktatási szakirány létrehozása is a gépészmérnöki szakterületen belül.
    A modernizációs intézet szakemberei segítséget tudnak nyújtani a tananyag kidolgozásában, illetve Táborfalván helyszínt tudnak biztosítani a gyakorlati képzés számára – fűzte hozzá.
    Kitért arra is, hogy a honvédségnek nagy szüksége van fiatal hadmérnökökre, illetve az egyre bővülő hazai védelmi ipar is egyre inkább igényli a felkészült, haditechnikai ismeretekkel rendelkező mérnököket.
    A védelmi iparban elhelyezkedő fiatal mérnökök részére pedig nyitott lesz a tartalékos tiszti katonai szolgálat lehetősége is – mondta a dandártábornok.

Budapest, 2022. január 11. Filótás István dandártábornok, a Magyar Honvédség Modernizációs Intézetének parancsnoka, Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora és Bozó Gábor, a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium igazgatója (elöl b-j) a magyar kézifegyvergyártás továbbfejlesztése érdekében kötött együttmûködési megállapodás aláírásán Budapesten 2022. január 11-én. Mögöttük Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelõs kormánybiztos. MTI/Kovács Tamás


    Az együttműködésről szóló dokumentumot Filótás István mellett Bozó Gábor, a Diana szakképző iskola igazgatója, valamint Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora látta el kézjegyével.

MTI, fotók: Kovács Tamás



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

E-mailben és telefonon is be lehet jelenteni, ha valaki nem kapta meg a Voks 2025 szavazólapját

cs3_szerk2

Négy útlevél, folyamatos ingázás Brüsszel és Kijev között: bemutatkozik az ukrán tiszt, aki Magyar Péter útját egyengetheti

cs3_szerk2

Óriási bejelentés: Magyarországon lesz a BYD európai központja

cs3_szerk2

Központban a családok – Ma van a Család Nemzetközi Napja

cs3_szerk2

Minden magyar faluban lesz ATM, a 150 ezres ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét pedig minden banknak biztosítania kell

cs3_szerk2

Nyilvánosságra hozták a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló jelentést, amiből a vártnál is sötétebb titkok derültek ki

cs3_szerk2

Véget ért a nemzetbiztonsági bizottság ülése: mutatjuk a legfrissebb részleteket az ukrán kémbotrányról

cs3_szerk2

Orbán Viktor megüzente: jöhetnek további titkosszolgálati akciók, a Voks 2025 szavazást akkor is végigviszik + VIDEÓ

cs3_szerk2

Szabó István filmjét is vetítik a Cannes-i fesztiválon

cs3_szerk2