Csongrád

Bedő Tamás: ez a nap nem csupán megemlékezés, hanem tiszteletadás is

Július első napján méltó módon ünnepelték Csongrádon a Semmelweis-napot, az egészségügyben dolgozók ünnepét. A tiszteletükre rendezett ünnepségen polgármesteri dicséretben részesültek az egészségügyi dolgozók. 

Az esemény nyitányaként Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, és beszédében hangsúlyozta, hogy ez a nap nem csupán megemlékezés, hanem tiszteletadás is azoknak, akik nap mint nap az egyik legfontosabb értékünkért, az egészségünkért dolgoznak.

„Számomra ez a nap szimbolikus, hiszen Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjének születésnapján ünneplünk – egy olyan embert, aki megelőzte korát, és szakmai tudásával példát mutatott nemcsak a maga idejében, hanem a mai világban is” – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: az egészségügyi szakma fejlődése és állandósága egyszerre jellemzi ezt a hivatást, melyben a helyi dolgozók is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Bedő Tamás a köszöntőjében kitért az elmúlt időszak fejlesztéseire, amelyekkel Csongrád városa igyekszik méltó módon támogatni az egészségügyi dolgozókat, legyen szó korszerű eszközökről, megfelelő munkafeltételekről vagy stabil partneri kapcsolatok kialakításáról. A város nevében köszönetet és hálát mondott mindazoknak, akik e területen áldozatos munkát végeznek.

A köszöntőt követően került sor a polgármesteri dicséretek átadására, melyben a következő egészségügyi dolgozók részesültek:

  • Dr. Varga Csaba belgyógyász szakorvos
  • Bencze Tamás mentőápoló
  • Bertus Mihályné
  • Dávidné Kispál Edina védőnő
  • Dr. Gali Ida gyermekorvos és asszisztense, Keresztes-Nagy Zoltánné
  • Kiss Gabriella pszichológus
  • Kovács Zoltán mentőápoló és gépkocsivezető
  • Nagypál Mária
  • Papp Zsuzsanna szakápoló
  • Zsombóné-Vargáné Csépe Erzsébet, nyugdíjba készülő asszisztens

A díjátadó után Komonyik Zsuzsi koncertje színesítette az ünnepi hangulatot, melyet állófogadás követett. A Semmelweis-nap idén is alkalmat adott arra, hogy Csongrád városa kifejezze megbecsülését azok felé, akik hivatásukként az emberi élet védelmét és gyógyítását választották hivatásuknak.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Rádióamatőrök lepik el a Körös-torkot – érkezik a XI. Csongrádi Rádiós Találkozó

cs3-szerkeszto

Elég volt a kukák szétdúlásából a Körös-torokban – feljelentést tesz az üzemeltető

cs3-szerkeszto

A változás szele: 3 köbméter gázért közel 7000 forintos számla érkezett Csongrádon

cs3-szerkeszto