Belföld

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a tanárok és az óvónők bére – közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán.

Azt írták: a tavalyi 32,2 százalékos, valamint az idén januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére, a teljesítményértékelés alapján szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során. Hozzátették: az újabb béremelések első üteme elsősorban a kiemelkedően teljesítőket, a második üteme a 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, valamint a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti. A tanárok átlagbére az idei évben eléri a bruttó 850 ezer forintot – emelték ki.

Közölték azt is, a kormány idén januárban már biztosított egy átlagosan 21,2 százalékos béremelést a pedagógusoknak, így a pedagógus-átlagbér elérte a diplomás átlagbér 80 százalékát. A kormány vállalásának megfelelően ezt követően is folytatódik a tanárok béremelése – írták.

A tárca közleménye szerint az iskolákban június 30-ig, az óvodákban augusztus 15-ig értékeltek, illetve értékelnek az igazgatók, óvodavezetők. Az igazgatók a teljesítményértékelés alapján az átlagos teljesítményt nyújtóknak legfeljebb havi 20 000 forint, a kiemelkedően teljesítő pedagógusoknak havi 20 000 és 60 000 forint közötti összeget adhatnak.

A 2026-os tanárbéremelés mértéke a diplomás átlagbér emelkedésének mértékével lesz azonos; ennek pontos arányát, illetve összegét az év végén, a bérek éves alakulását figyelembe véve lehet megállapítani

– írták.

Tudatták azt is, a két ütemben történő béremelésről egyeztettek a szakszervezetekkel, és azt tárgyalta a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal is.

A teljesítményértékelés alapján biztosítandó összeget teljes mértékben a magyar költségvetés fedezi. A teljes, 2031-ig terjedő tanárbéremelés nagyságrendje 6000 milliárd forint, amelynek 88 százalékát a nemzeti költségvetés biztosítja – tudatták.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto