A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt egy csongrádi férfi ellen, aki a vád szerint pénzmosásban vett részt. Az ügy hátterében egy interneten felajánlott, gyanús „munkalehetőség”
Az elmúlt 15 évben jelentős fordulat volt a családpolitikában, segélyalapú helyett munkaalapú lett a támogatási rendszer - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a
A csongrádi képviselő-testület a csütörtöki ülésén elfogadta azt a határozati javaslatot, amelynek értelmében az önkormányzati intézményeknél dolgozók egyszeri, nettó 80.000 forintos cafetéria juttatásban, illetve megbízási
Második alkalommal csatlakozott Csongrád városa a Kulturális Örökség Napjai országos programsorozathoz, Varga Júlia a város főépítészének kezdeményezésére. Az esemény célja, hogy lehetőséget adjon a nagyközönség
A fennállásának fél évszázada során született alkotásokból válogató gyűjteményes kiállítással köszöntik a Csongrádi művésztelep alapításának ötvenedik évfordulóját, a tárlat csütörtöktől látható a Szegedi Tudományegyetem Juhász
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának ügye egy év alatt országos botránnyá terebélyesedett. Az alábbiakban a Transzparens Oktatásért állásfoglalását közöljük.
Megnövekedett katonai gépjárműforgalomra kell számítani Szentes és Martfű között a következő napokban. A Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezredének katonái az Adaptive Hussars 2025 elnevezésű
A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként
Az adófizetők pénzén fenntartott ellenzéki sajtó ismét aljas lejárató kampányba kezdett: tovább hazudoznak a 451-es főút felújításáról. Úgy néz ki, mostantól helyben is elvárják a