Csongrád

Kiállítással köszöntik a Csongrádi művésztelep alapításának ötvenedik évfordulóját

A fennállásának fél évszázada során született alkotásokból válogató gyűjteményes kiállítással köszöntik a Csongrádi művésztelep alapításának ötvenedik évfordulóját, a tárlat csütörtöktől látható a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz-művészettörténeti tanszékén.

Aranyi Sándor festőművész a tárlat rendezése közben elmondta, 1975-ben öten – Nagy Gáborral, Szikora Tamással, Dienes Gáborral és Klimó Károllyal – határozták el a művésztelep alapítását, amely Csongrád város támogatásával az Öregszőlők között kezdett el működni. A területén 1986-ban alkotóház is létesült különféle speciális műtermekkel és bronzöntő műhellyel.

A művésztelep – bár az alapítók mindegyike elsősorban festőművészként vált ismertté – rendszeresen különböző alkotótáboroknak ad helyet. Tartottak itt bronz, beton, kovács, fotó, papír, grafika, akvarell szimpóziumot, idén tavasszal pedig újdonságként az alumínium szolgált – egyik – alapanyagul az egymás mellett, egymásra hatást gyakorolva alkotó művészeknek. 

A művésztelepen szervezett képzőművészeti rendezvények közül a legrégebbi a Plein Air Nemzetközi Alkotótelep, melyet idén már 35 alkalommal tartottak meg – közölte a művész. Hozzátette: az alkotóházban tartják rendszeresen az ország több felső- és középfokú képzőművészeti oktatási intézményének alkotótáborait is.

Hagyomány, hogy a résztvevők egy-egy alkotást adományoznak az alkotóháznak. A gyűjteményes kiállításon ezek közül látható válogatás, mintegy keresztmetszetet adva az elmúlt fél évszázad terméséből. A galéria két szintjén október 18-ig megtekinthető kiállításon a látogatók festményeket, grafikákat, plasztikákat és számos vegyes technikával készült művet láthatnak a Csongrádon alkotó magyar és külföldi művészektől.

A kiállítás sokszínű anyagában is különlegességnek számítanak Dudás Sándor szobrászművész – a művésztelep korábbi vezetőjének – groteszk bronz portrészobrai, melyen a Csongrádon rendszeresen dolgozó pályatársait örökítette meg.

.

Borítókép: Csongrád TV



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto