Egymásba rohant két személygépkocsi az 55-ös főúton Domaszék közelében. Elsődleges információink szerint a balesetben négyen megsérültek. Úgy tudjuk, mindkét személyautó Szeged felől Mórahalom felé tartott,...
Egy személy sérült meg, amikor a lejegesedett szélvédő miatt ütközött két autó Szentesen.A Vásárhelyi úton haladt a terepjáró, amikor neki balról, a Schweidel József utcából...
Minden középiskolás diák életében a szalagtűzés az egyik legmeghatározóbb momentum, és egyben egy korszak lezárásának kezdete, hiszen ezt követően, már a ballagás és az érettségi...
Huszonkettedik alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor, az esemény február 16-án, vasárnap a Várkert Bazárban lesz. A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően elemzi az ország helyzetét...
Lakitelek felől haladt a Ford személygépkocsi, amikor egy jobbra ívelő kanyarban, a sofőr elmondása szerint egy kátyút kerülve átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött a...
Valentin nap alkalmából különleges programokkal és éjfélig tartó nyitvatartással várja a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda a fürdőzni vágyó vendégeket. A mai napon Dj. Jaki a...
A Valentin-napi költések 17 százalékkal, a készülődés alatti vásárlások összege pedig több mint 30 százalékkal nőtt az elmúlt három évben – közölte a Mastercard egy...
Öten súlyosan megsérültek, amikor összeütközött egy kisteherautó és egy gépkocsi Bács-Kiskun megyében, az 54-es főút Sükösd és Nemesnádudvar közötti szakaszán, Sükösd közelében. Úgy tudjuk, a...
Elkezdődhet a TOP-2.1.1-15-CS1-2016-00004-es kódszámú pályázat beruházási kivitelezése,amely a „Sándorfalvi piactér fejlesztése, bővítése” címet viseli. Február 13-án, csütörtökön Sándorfalva polgármestere, Gajdosné Pataki Zsuzsanna a közbeszerzési eljárás...