Sándorfalva

Aláírták a sándorfalvi piactér kivitelezési szerződését

Elkezdődhet a TOP-2.1.1-15-CS1-2016-00004-es kódszámú pályázat beruházási kivitelezése,
amely a „Sándorfalvi piactér fejlesztése, bővítése” címet viseli.

Február 13-án, csütörtökön Sándorfalva polgármestere, Gajdosné Pataki Zsuzsanna a közbeszerzési
eljárás nyertes kivitelezőjével, Deák Sándorral, a Sándorfalvi Építő Kft. ügyvezető igazgatójával
megkötötte a kivitelezési szerződést.
A városközpontban található területen többek között egy piaccsarnok is kialakításra kerül.
Felépítenek egy négy üzlethelyiségből álló épületet, illetve a már említett piaccsarnokot a régi
gabonatárolóból alakítják ki, így a helyi kereskedők és termelők számára a projekt végeztével egy
merőben új piactér áll majd a rendelkezésére. Az új piactér a tervek szerint egyszerre szép és
környezetbarát is lesz. A helyi kereskedők és termelők így egy olyan piacon árulhatnak majd, ami
Sándorfalva egyéb programjainak is helyszínévé válhat.
A területen parkolóhelyeket is kialakítanak, valamint infrastrukturális fejlesztéseket is
végrehajtanak majd. Ez utóbbi magában foglalja a gáz, víz, csatorna, út, elektromos vezeték-
rendszer, energia hálózat, távközlési és kommunikációs hálózat, hulladékkezelő létesítmények,
térvilágítás, kerékpártárolók kialakítását is. Azaz összességében egy olyan területet hoznak létre
Sándorfalván, ahol modern körülmények között lehet majd csütörtökönként és vasárnaponként
piacozni.
Ezeken kívül a piactér közbiztonságának javítása érdekében térfigyelő rendszert is telepítenek,
valamint korszerű közvilágítási rendszert építenek ki.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vége a vérszívásnak Sándorfalván: ma este szúnyogokat gyérítenek

cs3-szerkeszto

Kiváló a vízminőség a sándorfalvi Nádastónál, biztonságosan várja a strandolókat

cs3-szerkeszto

Horváth Tamás is színpadra lép a Sándorfalvi Városnapon

cs3-szerkeszto

Megérkeztek az első feladatok Bárkányi Bencének, evés-ivás után jöhet(ne) a munka is

cs3-szerkeszto

Szűrőbusz érkezik Sándorfalvára: ingyenes vizsgálatok lesznek elérhetőek helyben

cs3-szerkeszto

Generációk találkozása a nyuszifészek mellett – Miért szeretik a húsvétot Sándorfalván?

cs3-szerkeszto

Bor, ízek és jókedv: jön a III. Sándorfalvi bor- és gasztro fesztivál

cs3-szerkeszto

Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani Sándorfalva térségében

cs3-szerkeszto

Megsérült egy villanyoszlop, áramszünet nehezíti a szombatot Sándorfalván

cs3-szerkeszto