Van egy rendelő Szentesen, ahol a falak mesélnek és emlékeket őriznek. A Vörösmarty utcai rendelőben generációk nőttek fel, betegségek múltak el, aggodalmak csendesedtek. Itt negyvenöt éve ugyanaz az ember hallgatja meg a panaszokat, ugyanazzal a türelemmel és figyelemmel.
Dr. Kovács Gyula főorvos neve összeforrt a szentesi alapellátással, a bizalommal és azzal a ritka folytonossággal, amely ma különleges érték.Negyvenöt év nem csupán egy jubileum. Negyvenöt év jelenlét, felelősség és szolgálat. Egy pálya, amely túlmutat a szakmán: életforma lett, amelyben a gyógyítás mellett a figyelem, az empátia és az emberi kapcsolatok kapták a főszerepet.
Doktor úr, hogyan indult az orvosi pálya iránti elköteleződés?
– Már nagyon fiatalon a természettudományok vonzottak. Édesapám, aki iskolaigazgató volt Izsákon, hamar észrevette ezt. Biológiát, kémiát, latint tanultam emelt szinten Kiskunfélegyházán. Kemény évek voltak, hatnapos tanítási héttel, de ezek alapozták meg mindazt, ami később jött.
A Szegedi Orvostudományi Egyetemre vezetett az út. Milyen emlékeket őriz az egyetemi évekről?
– Fegyelmezett, komoly munka volt. Már hallgatóként is tudtam, hogy orvos szeretnék lenni a szó klasszikus értelmében. Az országos tanulmányi versenyeken elért eredmények sokat segítettek, de a legfontosabb az volt, hogy megtanultam tanulni, kitartani, és elfogadni a felelősséget.
Hogyan vezetett az út Szentesre?
– Tudatos döntés volt. Az egyetemi gyakorlatokat is itt töltöttem, ezt a várost es kórházat választottam. Már akkor láttam, hogy ez egy erős szakmai közeg. A szülészet-nőgyógyászati osztályon kiváló mesterektől tanulhattam, komoly műtéteknél asszisztálhattam. Ezek az évek szakmailag és emberileg is nagyon fontosak voltak.
Mégis a háziorvoslást választotta. Mi billentette erre az útra?
– A kórházi munka gyönyörű volt, de rendkívül megterhelő volt számomra. Egy idő után azt éreztem, hogy az alapellátásban lehet igazán teljes képet látni egy emberről. Nemcsak egy szervet, nemcsak egy betegséget, hanem az egész embert, a családját, a körülményeit. Ez vonzott.
Pontosan mikor nyitotta meg a praxist?
– 1982. november 1-jén vettem át a körzetet. Napra pontosan emlékszem rá. Azóta folyamatosan dolgozom. Ez a rendelő az életem része lett.
Hogyan nézett ki a háziorvosi munka akkor és mennyit változott azóta?
– Óriási a különbség. Kezdetben sokkal kevesebb diagnosztikai lehetőségünk volt. Ma laborvizsgálatok, szűrések, korszerű eszközök állnak rendelkezésre. A kompetenciák bővülése óriási előrelépés a betegek számára és szakmailag is megerősíti a háziorvos szerepét.
Mi az, amit a legszebbnek tart a szakmában?
– A gyors felismerést. Azt, amikor az ember időben észrevesz valamit és ezzel sorsokat változtathat meg. Ez hatalmas felelősség, de egyben óriási ajándék is. A figyelem, a hozzáállás méltósága a mindennapokban. A bizalom a páciensek részéről a legfontosabb.
A sport is fontos szerepet játszik az életében. Huszonöt éve a szentesi vízilabdázók csapatorvosa. Hogyan kezdődött ez a kapcsolat?
– Egyetemistaként magam is sportoltam, mindig közel álltak hozzám a vízi sportok. Amikor felkértek, tudtam, hogy sok időt és energiát igényel majd, de egy pillanatig sem bántam meg. A felkérés első pillanatában tudtam, hogy ez hétvégéket is érint. Generációkat kísérhettem végig, fiatal sportolókat, felnőtt csapatokat. Ez is szolgálat, csak más formában. Szeretem minden pillanatát, szeretem a sportolókat, a gyerekeket és ezt a közösséget.
A lelkiismeretesség és az empátia mennyire tanulható?
– Részben tanulható, részben hozott dolog. De tudatosan ápolni kell. Egy háziorvos nem lehet érzéketlen. A beteg sokszor nemcsak gyógyszert kér, hanem figyelmet is. Igyekszem ezt mindig teljes erőmmel támogatni.
Beszéljünk a családról is. Azt mondjak egy erős férfi mögött egy nő és egy erős család áll.
– Nélkülük nem ment volna. A feleségem, a gyermekeim mindig támogattak. A feleségem 25 éve az asszisztensem is. Külön büszkeség számomra, hogy a fiam is orvos lett, és a lányom a pszichológia területén dolgozik. Ez megerősít abban, hogy jó úton jártam.
Ha újrakezdhetné, változtatna valamin?
– Nem. Ugyanezt az utat választanám. A nehézségekkel együtt is.
Mit üzenne a fiatal orvosoknak, különösen azoknak, akik a háziorvoslást fontolgatják?
– Legyenek kíváncsiak, alázatosak és türelmesek. Ez a szakma széles látókört igényel, de cserébe rendkívüli emberi gazdagságot ad.
Negyvenöt év alatt sok minden változik. Az orvostudomány, a technika, a világ. De vannak dolgok, amelyek állandóak: a reggeli rendelés előtti csend, a kopott kilincs érintése, a bizalom, amellyel a beteg leül a székre. Dr. Kovács Gyula főorvos számára a Vörösmarty utcai rendelő nem munkahely, hanem élettér. Itt telt el egy pálya, itt íródott bele számtalan ember történetébe. Amíg reggelente kinyílik az ajtó, addig ez a történet csendben, kitartóan tovább folytatódik.
- Hirdetés -