Külföld

Szlovákia betiltotta az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását

Heap grain wheat in a warehouse.

Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában – jelentette be Samuel Vlcan, a szlovák agrártárca vezetője pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

    Az intézkedés előzménye, hogy a szlovák állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági felügyelet (SVPS) egy – a gútai (Kolárovo) malomban 1500 tonna Ukrajnából származó búzán végzett – vizsgálata során a mintában egészségkárosító hatású és az Európai Unió területén tiltott növényvédőszert talált – írta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szaktárca közlésére hivatkozva. A vizsgálati eredmények ismeretében a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca rendeletet adott ki, amelynek értelmében szigorúan megtiltják az országba már behozott ukrán gabona és liszt feldolgozását, valamint bekerülését az élelmiszergyártási, illetve takarmányozási folyamatokba.
    A szlovák szaktárca a vizsgálattal összefüggésben közölte: annak eredményeiről tájékoztatják az összes EU-tagországot, és az országban már raktáron lévő összes ukrajnai származású gabonát és lisztet hasonló vizsgálatnak vetik alá. Az ukrán gabona felhasználását tiltó rendelkezéssel összefüggésben azt írták: a minisztérium a fennálló helyzetben nem ajánlja semmiféle ukrajnai gabona vagy abból készült termék behozatalát.

MTI, fotó: EE



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Elhunyt Chris Rea, legendás rockzenész

cs3-szerkeszto

Több ezer gazda tüntet Brüsszelben az EU-Mercosur megállapodás ellen

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem lesz napirenden az orosz zárolt vagyon kérdése az EU-csúcson

cs3-szerkeszto

A jobboldali recept Latin-Amerikában is működik: Chilében is győzött a konzervatív jelölt

cs3-szerkeszto

A NATO főtitkára kijelentette, olyan háború jön, amilyet nagyapáink óta nem látott a világ

cs3-szerkeszto

Hivatalosan is visszatért Orbán Viktor régi szövetségese: Andrej Babist kormányfővé nevezte ki a cseh államfő

cs3-szerkeszto

Már a nyitóestén szétcsapták a migránsok a brüsszeli karácsonyi vásárt

cs3-szerkeszto